1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Elsősorban a oneworld légi szövetségi tagságnak köszönhetően az egy évvel korábbit és a versenytársakét is jóval meghaladó ütemben bővült a Malév utasszáma. Átalakul a flotta
Elsősorban a oneworld légi szövetségi tagságnak köszönhetően az egy évvel korábbit és a versenytársakét is jóval meghaladó ütemben bővült a Malév utasszáma, és bár a légitársaság veszteséggel zárja az évet, az üzemi szintű eredmény 40 százalékkal jobb lesz a tavalyinál.

Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a légitársaság szervezeti átalakítása, a kereskedelmi terület megerősítése, valamint a költségcsökkentési lépéseknek köszönhetően jövőre várhatóan már 1,5 milliárd forint körülire csökken az üzemi szintű veszteség. Ismertette, hogy az idén októberben az utasok száma 8,5 százalékkal, novemberben pedig 16,3 százalékkal bővült, ezen belül a business utasoké 18, illetve 14 százalékkal nőtt. A helykihasználtsági mutató, a load faktor novemberben 8,6 százalékponttal volt magasabb mint egy éve.

A oneworld tagságnak köszönhetően jóllehet a közeljövőben is számolnak az utasok számának további bővülésével, de a hosszú távú fejlődés biztosítása érdekében a Malévnek új piacok, elsősorban az orosz piac felé kell nyitnia Leonov Péter szerint. "Ez első lépésként a moszkvai járatok frekvencia növelését jelenti és nem elsősorban új desztinációkat" - mondta, hozzátéve, hogy ennek a lehetőségét is vizsgálják, ám előbb a cég gazdasági helyzetét kell stabilizálni.

A költségek csökkentéséhez a flottaátalakítás is hozzájárul. Bár a vevőjelölt nevét Leonov Péter nem árulta el, ám jó esélyt látott arra, hogy a négy Bombardier repülőgépet hamarosan eladja a cég, így a nyári menetrendet már ezek nélkül állítják össze. A kieső gépeket a meglévők átcsoportosításával helyettesítik az első időkben, majd ha szükséges, 1-2 gépet lízingelnek. A Malév flotta Fokker gépei Leonov Péter szerint legalább 2010-ig közlekednek és ezt követően elképzelhető, hogy a helyüket Szuhoj típusú repülők foglalják el.

A flottaátalakítás keretében dönteni kell a hosszú távú Boeing gépek sorsáról is, mivel a jelenlegi megoldás nem tekinthető véglegesnek. A Malév jelenleg a téli menetrendben szünetelteti new york-i és torontói járatait, hosszú távra csak Bangkokba repül. Az egyik szélestörzsű Boeing gépet bérbe adták egy omani légitársaságnak személyzettel együtt, ami mintegy 500 millió forintos plusz bevételt jelent a légitársaságnak.

Leonov Péter hangsúlyozta, hogy a Malév középtávú, hatékonyságnövelő programjának már mutatkoznak kedvező jelei. Példaként említette, hogy 2006-hoz képest a meghozott intézkedéseknek köszönhetően az idén 2 milliárd forinttal növekednek a bevételek és 1,3 milliárddal csökkennek a kiadások. Jövőre - ugyancsak 2006-hoz képest - már 8 milliárd forintos bevételi többlet várható és 7 milliárd forinttal csökkenhetnek a kiadások.

A reMAke-nek nevezett hatékonyságnövelő program elkerülhetetlen eleme a létszámcsökkentés - ismerte el Leonov Péter, ez azonban, mint mondta egyetlen területen sem éri el a 9 százalékos mértéket, és lesznek olyan területek is, ahol a létszám nem csökken. A létszámoptimalizálás mintegy 900 millió forintos egyszeri kiadással jár és évente 1,2 milliárd forintos költségmegtakarítást eredményez. A költségcsökkentő tényezők közé sorolta még a vezérigazgató a külképviseletek racionalizálását, a vezetői juttatások visszafogását, illetve azt, hogy egy nagy légügyi biztosítóval szerződve, mintegy 400 millió forinttal tudta csökkenteni a légitársaság a biztosítási kiadásait.

A kerozin árának drágulásával összefüggésben Leonov Péter elmondta, hogy az idei tervek összeállításánál számoltak ekkora emelkedéssel, így határidős ügyletekkel mérsékelték a többlet kiadásokat. Ugyanakkor több olyan intézkedést is bevezettek, amelyek üzemanyag-megtakarítással járnak - fűzte hozzá.

Légitársaságok feketelistája: kivel ne repüljünk?
Vakrandi: kérek egy repülőjegyet, akárhová!
Majd minden tizedik Malév-alkalmazott repülhet
Emelik az üzemanyagfelárat a légitársaságok
Milliós bírság jár a zajongóknak

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG