Nyugdíj: folytatják a vitát - holnap már Orbán is beszáll
A hétfői egyeztetésen sem született megállapodás a rendészeti dolgozókat tömörítő érdekvédelmi szervezetek és a belügyminiszter között. A szakszervezetek képviselői újságírókkal azt közölték: kedden reggel 7 órakor találkoznak Orbán Viktor miniszterelnökkel, akivel folytatják az egyeztetéseket.
A rendészeti szakszervezetek képviselői a megbeszélés után azt mondták: sem elfogadni, sem támogatni nem tudják a Belügyminisztérium javaslatát a rendészeti dolgozók nyugdíjrendszere, illetve életpályamodellje kapcsán.
A Rendvédelmi Érdekegyeztető Fórum (RÉF) munkavállalói oldalának megbízott elnöke az egyezetést követően elmondta, hogy a 15 érintett szakszervezetből 13 vett részt a tárgyalásokon. Powell Pál hozzátette: a kedd reggeli kormányfői egyeztetésre valamennyi rendészeti szakszervezet elnöke, illetve képviselője meghívást kapott.
A RÉF hétfőn ismét a rendészeti sztrájkbizottság elnökévé választotta Czövek Jánost, a Honvédszakszervezet elnökét. Czövek János hangsúlyozta, hogy a tárgyalásokban hisznek, ezért ülnek le kedden a miniszterelnökkel is.
A szakszervezetek a keddi egyeztetéstől azt várják, hogy garanciát kapnak az alaptörvényben vagy más jogszabályban arra, a nyugdíjasok nyugdíja megmarad, de azt is szeretnék elérni, hogy az aktív állomány életpályamodelljének kidolgozásában aktívan részt vehessenek.
Nagy Linda, a Belügyminisztérium szóvivője a hétfői egyezetést követően úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások jelenlegi szakaszukban a végükhöz közelednek.
A hétfői egyeztetés idején a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete demonstrációt tartott a Belügyminisztérium épülete előtt, ahol a résztvevők Pintér Sándor tárcavezető távozását követelték.
MTI
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




