.jpg)
Az újságot tájékoztató források úgy tudják, hogy megalakítják a kormánykabinet titkárságát is. Megfigyelők rámutatnak, hogy Gál J. Zoltán és Draskovics távozása a Miniszterelnöki Hivataltól az MSZP-frakció "győzelmét" jelenti.
A Magyar Nemzet - a hirszerzo.hu internetes portálra hivatkozva - arról ír, hogy nyugtalanság érzékelhető az MSZP-ben. Ezt többen annak tudják be, hogy a népszavazási eredmény kihat majd Gyurcsány helyzetére is, amelyet egy kormányátalakítással stabilizálhat.
A lapban közölt értesülés szerint arról hallani, hogy az igazságügyi tárcáról leválasztanák a rendészetet. Olyan konkrét lépésekről van szó, amelyeket már november óta készítenek elő a tárcáknál, és amelyekről hónapok óta tárgyal az MSZP elnökség is - olvasható a Magyar Nemzetben.
203 igen, 173 nem: elfogadták a tb-törvényt
Összecsapott a parlamentben Gyurcsány és Dávid
Vidék: mást mond a képviselő, mint Gyurcsány
Fél évet adott magának az MSZP
Szavazás: a Fidesz szerint kormányválság lehet
Népszabadság, Magyar Nemzet