.jpg)
A berendezés ára és beszerelési költsége 150 ezer forint, amelyet a fővárosban részletfizetési konstrukcióban is kifizethetnek az igénybevevők - azok akik később választják a hőszabályozót.
Erre az összegre pályázni is lehet, hiszen az állam a február 1-jén indult ökoprogramjában 1,5 milliárd forintot különített el erre a célra. Így országosan 28 ezer lakás juthat hozzá térítésmentesen a korszerűsített technológiához - mondta a főpolgármester. Demszky Gábor rámutatott: a cél, hogy még ebben a ciklusban mind a 180 ezer budapesti lakást felszereljék az új berendezéssel.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elmondta: a Főtáv Zrt. 3 milliárd forintos megtakarítását "visszaforgatják", vagyis ebből finanszírozzák a 10 százalékos alapdíjkedvezményt. A teljesen ingyenes, önerő nélküli berendezést a radiátorokra kell felszerelni a kedvezményezett 180 ezer fővárosi lakásban - tette hozzá.
Kovács Lajos vezérigazgató rámutatott a Főtáv Zrt. ügyfélszolgálataiban "öko plusz" sarkot alakítanak ki, de a fővárosi lakosokat akár lakossági fórumokon is tájékoztatják a program nyújtotta lehetőségekről.
Az érdeklődők az ökoprogram új pályázatáról március 1-jétől a www.otm.gov.hu weboldalon olvashatnak részletes tájékoztatást.
Három, kettő, egy... elstartolt a lakásfelújítás
Gázártámogatás: minden kérelmet ellenőriznek!
Panelprogram: lakásonként 500 ezret kaphatunk
Egyből öt: így spórolhat a fűtésszámlán
Távfűtés: ha kell, ha nem
MTI