OMV-Mol: 0-0 az első játékrészben
A felperes OMV képviselői a tárgyaláson elmondták, hogy fenntartják keresetüket, míg a Mol, az alperes képviselői, szintén fenntartva korábbi álláspontjukat, a per megszüntetését kérték, mivel szerintük a két fél közötti vita nem tartozik a bíróságra, illetve nincs is jogvita.
Az osztrák olajipari cég, az OMV 2007. december 3-án indított pert a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. ellen azért, mert szerinte a magyar cég alapszabálya három ponton is ellentétes a magyar joggal: a Magyar Állam által tulajdonolt B részvény ("aranyrészvény") fenntartása, ami vétójogot biztosít a Magyar Államnak a Mol alapszabályában szereplő 10 százalékos szavazati korlát eltörlése vonatkozásában; a 10 százalékos szavazati korlát diszkriminatív jellege, tekintettel arra, hogy az nem alkalmazandó a Magyar Államra; illetve azon alapszabályi korlátozás, amely szerint egyszerre csak korlátozott számú igazgatósági tag hívható vissza.
Az OMV a nyarat még kibírja a Mol nélkül
Mol: A rosszabb akarja a jobbat megenni
Az OMV nekimegy a Mol-vezetőségnek
Dől a pénz az OMV-hez
Újabb panasz a Lex Molra
MTI