
A DE! program célját és tartalmát tekintve azonos az Európai Unió 2008-ra meghirdetett e-Inclusion programjával, és egybecseng az úgynevezett Rigai Deklarációval is. Azt kell elősegítenie, hogy rövid időn belül az állampolgárok döntő többsége teljes értékű tagja lehessen az információs társadalomnak. A cél az, hogy 3 éven belül legalább 2-3 millió ember váljon "informatikai írástudóvá" Magyarországon, illetve lehessen az információs társadalom teljes értékű tagja.
Az internetszolgáltatók száma 2007 júniusa végén 334 volt, 101-gyel több, mint egy évvel korábban. A piac erősen koncentrált: 25 cég mondhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát. A második negyedév folyamán az internet-előfizetések száma több mint 6 százalékkal, egy év alatt 36 százalékkal emelkedett.
Magyarország: több a mobil, mint a lakos
A program keretében az NJSZT, a közhasznú szervezetként működő tudományos egyesület - saját régi-új kezdeményezéseinek továbbvitelén túl - szövetséget ajánl egyéb, hasonló célú, vagyis az információs társadalom alapját képező, a "3I" - infrastruktúra, igény, ismeret - elvére épülő programok eredményes megvalósításához is.
Így az esélyegyenlőségi program kiemelt NJSZT-projektje többek között: a "nem csak a húszéveseké a világháló", amely előtérbe helyezi például a nyugdíjas korúak képzését. De a fogyatékkal élők - elsősorban vakok és gyengénlátók, valamint siketek és nagyothallók - társadalmi integrációja érdekében az NJSZT a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Karával együttműködve ingyenesen biztosítja az ECDL-vizsgákra való felkészülést.
Emellett programszerűen működik a már több, mint 300 ezer vizsgázót számláló Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL) program is, amelynek magyarországi jogtulajdonosa és felelőse az NJSZT. Népszerű a "Sorbaállás helyett kattintás" elnevezésű program, amely az NJSZT egynapos e-ügyintézés képzési projektje, és országosan ez év tavasza óta zajlik.
A magyarok harmadának van szélessávja
Egyre gyorsabb és egyre olcsóbb a magyar internet
Vigyázat! Megérkezett az mp3 spam!
Összevont hackertámadás a magyar közvetítők ellen
EU-s reformok az internet jövőjéért (hanganyag)
MTI