Portugáliában azért írtak ki előre hozott választásokat, mert az előző, szocialista kormány lemondott, miután a parlament elutasította az újabb gazdasági megszorító csomagtervet. A kemény megszorítás a 78 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi segély feltétele.
A nemzetközi adósságcsapdába keveredett portugál kormány április 7-én kért segítséget az Európai Uniótól (EU) és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), és májusban állapodott velük a három évre szóló mentőcsomag részleteiről. A hitelprogram elemei közé tartozik az államháztartási hiány leszorítása a bruttó hazai termék (GDP) mértékének 3 százaléka alá 2013-ra, egy ambiciózus reformprogram az egészségügy, a közigazgatás, a foglalkoztatás, a szolgáltatások területén, a privatizációs program, valamint a bankok tőkeerejének megszilárdítása. Ezeket az intézkedéseket a portugál kormány május elején jelentette be.
MTI
Az Európai Unió és a IMF által Portugáliának nyújtott hitelprogram feltételeinek betartását ígérte a választásokon győzelmet arató Pedro Passos Coelho
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




