Gyurcsány Ferenc megkönnyebbült
.jpg)
Orbán Viktor az egészségbiztosítási törvény megszavazását példátlan esetnek nevezte. Szavait azzal magyarázta, hogy egy mindenki sorsát érintő törvényjavaslathoz hétfőn délelőtt még 133 módosító indítványt nyújtottak be. Emellett 123 helyen a törvény nem szabályozza az adott kérdést, helyette ezt a kormánynak kell megtennie végrehajtási rendeletekkel. A politikus szerint ráadásul néhány az SZDSZ-hez közel álló értelmiségit leszámítva az egész társadalom a törvénnyel szemben foglalt állást.
Orbán hallani sem akar jutalomról
Elismerte, hogy a Fidesz kedd délelőtti frakcióülésén szóba került az is, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben, de állítása szerint erről még nem született döntés. Arról nem nyilatkozott, hogy milyen döntést vár Sólyom Lászlótól az ügyben, mert - mint mondta - nem akarja a köztársasági elnököt előzetesen befolyásolni.
A 2007-es évet értékelve Orbán Viktor azt mondta, hogy fontos lépéseket tettek egy történelmi szövetség létrehozása érdekében. Hozzátette, hogy reméli, ez a szövetség minél hamarabb létrejön, és elég erős lesz ahhoz, hogy politikai fordulatot érjen el Magyarországon. |
Arra számítanak, hogy a "kormány valamelyik civil bőrbe bújt ágense" még be fog nyújtani egy jogorvoslati indítványt - mondta a Fidesz vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat érintő népszavazási kérdéseiről, amelyek esetében az Országgyűlés hétfőn fogadta el a referendumot elrendelő határozatot. Megjegyezte, a referendum eredményeinek ismerete nélkül nem akar arra választ adni, hogy milyen következményei lehetnek a voksolásnak.
A Fidesz Erős Magyarország című programja kapcsán azt mondta, hogy kormánya kerülésük esetén meg tudják teremteni a növekedés gazdasági feltételeit, mert a Fidesz korábban egyszer már egy nagyságrenddel magasabb növekedési pályára állította az országot. Ilyen előfeltételekként említette az adó- és járulékcsökkentést, a korrupció és a bürokrácia radikális visszanyesését, valamint az állami költségvetés kifizetéseinek reálszinten való befagyasztását.
Gyurcsány kitért a számonkérés elől
15 százalékos a kormánypártok támogatottsága
Sólyom: Egy zöld párt lehetne a harmadik erő
Orbán: A régió divat, a megye hagyomány
Kókát megutálták a szocialisták, Orbán megosztó
Politikusok: korruptak és szavahihetetlenek
MTI