.jpg)
A Szigeti Péternek címzett levélben Orbán Viktor és Semjén Zsolt azt kéri, hogy jövő hétfőre hívják össze az OVB soron kívüli ülését, amelyen a testület megállapíthatja az ellenőrzési eljárás eredményét ebben a kérdésben. A két pártelnök kérését azzal indokolja, hogy az aláírások ellenőrzési folyamatában részt vevő Fidesz-KDNP-delegált szerint a kórházi napidíj kérdésében az aláírások ellenőrzése befejeződött, illetve legkésőbb ezen a héten befejeződik.
Az OVB elnöke nem tud róla, hogy befejeződött volna az aláírások hitelesítése a kórházi napidíj eltörlésére vonatkozó népszavazási kérdéshez - írja a Népszabadság. Szigeti Péter a lapnak elmondta: az OVB-t az Országos Választási Iroda értesíti a hitelesítés befejezéséről, de annak elvégzése más szerv feladata. A hitelesítést végző népesség-nyilvántartás vezetője a lapnak cáfolta, hogy végeztek volna a munkával. |
Ami a másik két népszavazási kérdést illeti, a Fidesz és a KDNP vezetője úgy tudja, hogy előbb a tandíjra, majd a vizitdíjra vonatkozó kérdéshez gyűjtött aláírásokat ellenőrzi az OVB. Szigeti Pétert ezért arra kérik, hogy ezeket az eljárásokat is kísérje figyelemmel, és amennyiben a kezdeményezések bármelyikében az ellenőrzés befejeződik, úgy az OVB ezeket a kérdéseket is külön-külön, haladéktalanul tűzze napirendjére.
Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az Országos Választási Iroda befejezte a kórházi napidíjról szóló népszavazás ügyében benyújtott aláírások hitelesítését. A politikus azt is bejelentette, hogy a Fidesz és a KDNP elnöke még csütörtökön írásban kéri Szigeti Pétertől, az OVB elnökétől, hogy a testület már jövő hétfőn tartson ülést, és hozza meg a kórházi napidíj ügyében a hitelesítő döntést.
1 millió aláírás hitelesítése 45 nap alatt
Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője elmondta, hogy amint végez a hivatal az aláírások ellenőrzésével, azonnal jelentést tesznek az Országos Választási Bizottságnak (OVB). A választási bizottság pedig soron kívül összeül és dönt az aláírások hitelesítéséről.
Az aláírások ellenőrzésével járó feladat nagyságának érzékeltetésére az OVI vezetője kifejtette, hogy korábban 290-310 ezer aláírás volt a legtöbb, amit ellenőriznie kellett a hivatalnak. Mindkét alkalommal szükség volt az aláírások ellenőrzésére törvényileg biztosított 45 napos határidőre. Ezúttal egymillió aláírást kell ellenőrizniük, amire ugyanúgy 45 napjuk van.
Az OVI vezetője közölte, hogy a hivatal belső ügye, "saját dolga", hogy az egyéb napi feladatai mellett milyen módon szervezi meg ezt a munkát. Erre a feladatra nincs plusz létszáma a hivatalnak, ettől még a közigazgatásnak működnie kell. Megjegyezte, teszik tehát a dolgukat, s amint kész lesznek, legkésőbb a törvényben előírt december 8-i határidőig, jelentést tesznek az OVB-nek.
Rekordott döntött a Fidesz
Eljött a vizitdíj ideje a cseheknél is
"Főhadiszállást" nyitott a Fidesz
A Fidesz három hetet adna az aláírások ellenőrzésére
Nem érdekli az embereket a népszavazás?
Elindult a Fidesz népszavazási kampánya
MTI, Népszabadság