Összesen 500 milliárdot adnak idén
Varju László elmondta: a testület keddi ülésén foglalkozott az ÚMFT indulásával és az I. Nemzeti Fejlesztési Terv értékelésével. Az ÚMFT keretében január elejéig 185 pályázatot írtak ki, több mint 7200 pályázat érkezett be, és 2800 projekt esetében már született támogató döntés.
Mint elhangzott, a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében megítélt támogatások összértéke 720 milliárd forint, ennek mintegy 84 százalékát már kifizették. Mintegy húszezer projektnek ítéltek meg támogatást. A megítélt támogatás a pályázók önrészével együtt 1110 milliárd forint beruházást valósít meg - közölte Varju László.
Derekasan csapoljuk az uniós kasszát
500 milliárdot fizetnek a projektekre
Kevesebb bevétellel is lehet pályázni
Egy kicsi már megkapta a hitelt
MTI