Öten-hatan ülnének Putyin székébe
.jpg)
Az úgynevezett önjelöltek jelölését valójában egy legalább 500 fős kezdeményező csoportnak kell támogatnia. E csoportnak egy helyen kell összegyűlnie, a helyet és az időpontot öt nappal a rendezvény előtt be kell jelentenie a Központi Választási Bizottságnál (CIK), és az aláírásokat a helyszínen közjegyzőnek kell ellenőriznie. A CIK szerint nagyon sok helyen nem sikerült összegyűjteni 500 támogatót, másutt nem az előírásoknak megfelelően tartották a gyűlést. Garri Kaszparovnak, a Másik Oroszország ellenzéki tömörülés egyik vezetőjének például nem adtak Moszkvában bérbe megfelelő termet, ezért nem került sor kezdeményező csoportja gyűlésére.
Kedd éjfélig Mihail Kaszjanov volt miniszterelnök-helyettes, az általa nemrég alapított Népi-Demokratikus Szövetség elnevezésű mozgalom vezetője, valamint Andrej Bogdanov, a jelentéktelenségbe süllyedt Oroszországi Demokrata Párt vezetője kezdeményező csoportját jegyezte be a CIK, s így nekiláthatnak a kétmillió aláírás gyűjtéséhez, amelyeket január közepéig kell majd beadni.
Beadta a kezdeményező csoport gyűlését igazoló papírokat Oleg Senyin, valamint Vlagymir Bukovszkij, a szovjet idők ismert másként gondolkodója is, de dokumentumaikat a CIK szerdán még vizsgálta. Senyin esetében felmerült, hogy az őt jelölő szervezet nincs bejegyezve, Bukovszkijnál pedig probléma, hogy brit állampolgársággal is rendelkezik.
Bukovszkij előre jelezte: nem hiszi, hogy teljesíteni tudná a feltételeket, indulásával - amelyre orosz értelmiségiek kérték fel - főként állampolgári állásfoglalását kívánja jelezni. Ügyvédje a Kommerszant című lapnak elmondta: amennyiben Bukovszkij brit állampolgársága a probléma, úgy vélik: a lényeg az, hogy a jelölt teljes értékű orosz állampolgár.
A pártoknak még öt napjuk van jelöltjeik regisztrálására, de az indulók neve már ismert. A parlamenti pártok jelöltjeinek indulásához nem szükséges sem kezdeményező csoport, sem kétmillió támogató aláírás.
Gennagyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) vezetője, és Vlagyimir Zsirinovszkij, a Liberális-Demokrata Párt vezetője személyesen adta be dokumentumait. A CIK szerint rajtuk kívül a Jobboldali Erők Szövetsége (SZPSZ) jelöltje, Borisz Nyemcov és Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes papírjai várhatók még: Nyemcovnak össze kell gyűjtenie a támogató aláírásokat, mivel pártja nem jutott be a dumába, Medvegyevet a parlamenti pártoknak járó kedvezmények alapján jegyzik be.
A Kommerszant rámutatott, hogy az aláírások ellenőrzése során még bármelyik önjelöltet ki lehet zárni.
Az oroszok nem tudják, mit kezdjenek Putyinnal
Putyin nem menne messzire az elnöki széktől
Putyin 60 fölött
MTI