Otthonról kellene dolgozni
Kiss Péter kancelláriaminiszter a konferencián elmondta: az uniós források közvetlenül a távmunkát vállalók és a távmunkában foglalkoztatók összehozására, a kapcsolatok építésére is fordíthatók. A Távmunka Tanács, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal közösen indítandó programja 14-15 milliárd forintot használhat fel a következő két évben egyrészt ilyen szervezési, módszertani, képzési, kommunikációs feladatokra, másrészt a korábbiakhoz hasonlóan arra, hogy a távmunkában foglalkoztató munkáltatók bizonyos ideig bértámogatásban részesüljenek. A célkitűzés, hogy 8 ezer új távmunkahely létesüljön, a program körülbelül 600 vállalkozást kíván megnyerni, de közvetett hatásként, beszállítói cégeknél akár 40 ezer új munkahely is létesülhet.
Simon Gábor a sajtótájékoztatón arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai uniós átlaghoz való felzárkózáshoz elsősorban a munkáltatóknak kell felismerniük a távmunka gazdasági előnyeit, illetve meggyőződniük arról, hogy technikailag ugyanúgy kontrollálhatók az ilyen munkavállalók, mint a hagyományos munkahelyeken.
Bizonyított, hogy a hagyományos munkakörök távmunkába szervezésével akár 30-50 százalékos költségmegtakarítás érhető el az ingatlan-fenntartási költségeknél, illetve azzal, hogy egyes területeken eltérő a bérszínvonal. A Távmunka Tanács elnöke szólt arról is, hogy a távmunkában a dolgozók jobban meg tudják szervezni tevékenységüket és ez akár 60-70 százalékkal javíthatja a munka hatékonyságát.
Öt százalékos béremelés lesz a közszférában
Retteg a magyar az önállóságtól
MTI