Privátbankár
Az OTP Alapkezelő egy erősebb korrekció kivárását javasol azoknak, akik most szálnának fel a robogó arany-expresszre.
Az arany ára az elmúlt hét során jelentősen emelkedett, amineka legfőbb oka a gyenge egyesült államokbeli gazdasági mutatók, valamint Spanyolország, Portugália és Görögország válsága. A bizonytalan gazdasági körülmények ugyanis hagyományosan kedveznek az olyan befektetéseknek, mint az arany.
Az arany árfolyama július eleje óta 1.500 dollárról 1.600 közelébe emelkedett, elsősorban olyan globális makrogazdasági okok miatt, mint a görög, az olasz és az amerikai adósságproblémák.
A World Gold Council, az arany Világtanács adatai alapján a teljes 2011. első negyedéves kereslet 981,3 tonna volt (43,7 milliárd USD értékben), amely 11 százalékos bővülés az előző évhez képest. Az igény jelentős részét a befektetői érdeklődés adta, valamint néhány feltörekvő piaci ország jegybankja felől is érdemi kereslet mutatkozott. Érdekes, hogy Kínában hiába drágult helyi devizában az arany 25 százalékot, a kereslet így is 32 százalékkal nőtt. Úgy tűnik, a keresleti oldal bővülése és a világgazdasági bizonytalanságok támogatják az árfolyam további emelkedését. Mielőtt azonban aranyrudak és érmék felhalmozásába kezdenénk, fontos tudni, hogy az aranybefektetés kockázata viszonylag magas. Jól mutatja ezt a napokban bekövetkezett kisebb korrekció is, ami annak tudható be, hogy a befektetők bíznak benne, hogy a gazdaságilag erősebb európai államok kisegítik Görögországot nehéz helyzetéből.
Halóka Ádám az OTP Alapkezelő befektetési szakértője szerint érdemes lehet ezért szélesebb körű, jobban megosztott árupiaci befektetésben gondolkozni, akár áru- és nyersanyagpiaci befektetési alapokban. Ezeknek az alapoknak a vagyonkezelői az aktuális piaci folyamatokat mérlegelve növelik vagy éppen csökkentik az arany részarányát, a kockázatot pedig egyéb termékekkel (búza, szója, ezüst, réz) csökkentik. Ezzel a stratégiával az OTP Alapkezelő árupiaci befektetési alapja az év eddig eltelt részében lényegesen jobb kockázatarányos hozamot tudott produkálni, mintha csak aranyba fektetett volna.
Persze aki kizárólag aranyba szeretne fektetni, a jelenlegi világpiaci bizonytalanságok, a stabilan növekvő kereslet miatt számíthat az arany árának további szárnyalására, de a közelmúlt komoly áremelkedései miatt az azonnali beszállás előtt egy erősebb korrekció kivárását ajánlja az OTP Alapkezelő.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
4 perce
-
Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
14 perce
-
Ennyibe kerül most egy euró
körülbelül 1 órája
-
Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
2 órája
-
Mbappe vezérletével könnyen nyertek a franciák – eredmények
2 órája
-
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
3 órája
Mfor.hu Top24
- Jogerős felszámolás indult a Doktor24 ellen, Kóka János cáfolt, szerinte szabálytalan a bírói eljárás
- Pszichológiai hadviselés a matracokban: miért ragaszkodnak a magyarok a készpénzhegyekhez?
- Kifogásolhatja a Velencei Bizottság Sulyok Tamás eltávolítását? Erről kérdeztük a Tisza-frakciót
- Kármán András leváltott egy NER-es vezérigazgatót
- Senki se csodálkozzon ekkora hőségben, ha néha elmegy az áram
- Álcadrónok az éjjeli égbolton – több száz támadót szedtek le az ukrajnai háborúban
- Van klímája? Több millió forint pluszpénzt jelenthet
Cikkek
Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek
Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek
Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek
Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek
A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek
Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek
A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár
Cikkek
A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek
Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
- Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul 2026. június 28. 16:59
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
14 perce
Részvény / Deviza / Áru
Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2 órája
Kultúra
Mbappe vezérletével könnyen nyertek a franciák – eredmények
Norvégia és Mexikó is ott van a 16 között.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Hidegfront közelít záporokkal, zivatarokkal
07:57
-
1926-ban indult Eger első autóbusza – száz éve jelent meg a várostörténeti hirdetés
07:15
-
Semmelweis-nap: szerdán zárva lesznek a rendelők és a legtöbb patika, csak ügyelet működik
06:55
-
Hepe-hupa 400 ezerért - közösségi gyűjtés a Cifrakapu utca felújítására?
13:50
-
Végleges: befagyasztják a polgármesterek fizetését és a megyei vezetők fizetét megfelezik
13:04
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
2026. június 30. 12:06
-
Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
2026. június 30. 13:13
-
Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
2026. június 30. 10:39
-
Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
2026. június 30. 08:44
-
„Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
2026. június 30. 10:01



