Papcsák: jól haladunk az elszámoltatással
Az elszámoltatási kormánybiztos - miután délelőtt részt vett a parlament szociális bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága ülésén, ahol szintén az MSZP-s Szűcs Erika visszafoglalkoztatása volt a téma - a Miniszterelnökségen tartott tájékoztatóján azt mondta: napról napra egyre több csontváz kerül elő a szocialista kormányok szekrényeiből.
Papcsák Ferenc közölte, rövid időn belül további konkrét ügyekkel fognak a sajtó elé állni, és meg fogják nevezni, hogy az ország jelenlegi helyzetét okozó korábbi kormányzati intézkedésekért kik a felelősek. Az már most világos - folytatta -, hogy "nagy értékű visszaélések, lopások és korrupciós ügyek" terhelték az elmúlt időszakot, és ezek a legmagasabb szintű politikai döntéshozókhoz érnek el.
MTI
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





