.jpg)
A polgármester a program jelentőségére hivatkozva nem tartja reálisnak azt a feltételezést, hogy a kormány esetleg felmondja a várossal kötött eredeti szerződést. Közölte: egy szakértői csoport december 3-ára elkészítette a koncepció munkaanyagát, melyhez a volt művészeti igazgató, Méhes Márton anyagát is felhasználta.
A Dunántúli Napló információi szerint a művészeti igazgató munkáját egy négyfős testület végezné el, melynek Giorgio Pressburger író, Pál Zoltán pécsi szobrász, Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója és Szikora János rendező lenne a tagja.
A lap úgy értesült, hogy a kulturális tárca fontolgatja, a Művészetek Palotáját bízza meg az EKF-programok szervezésével. Ezt Tasnádi Péter elképzelhetetlennek tartja, a lépés példátlan lenne az EKF-programok történetében. Mint mondta, ez véleménye szerint "hatalmas felháborodást" váltana ki a városban.
A nap folyamán Turkovics Mónika, a Művészetek Palotája kommunikációs igazgatója közölte: az intézményhez nem érkezett az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól felkérés a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) rendezvénysorozat programjainak szervezésére.
Kiss Imre, a Művészetek Palotája vezérigazgatója elmondta: Tasnádi Péter és az EKF-program más helyi vezetője korábban többször kereste a kapcsolatot a Művészetek Palotájával, részint a lehetséges együttműködések, részint az Európa Kulturális Fővárosa programmal kapcsolatos szervezési tanácsadás miatt. Felidézte, hogy a múlt év elején Pécs városának vezetője a Művészetek Palotájában tartott sajtótájékoztatót az Európa Kulturális Fővárosa rendezvényről. Ugyanakkor Pécs városa és a Művészetek Palotája közötti együttműködés tekintetében konkrét megállapodások nem történtek - jelentette ki Kiss Imre.
Menesztik a Zsolnay-gyár fejét
UNESCO-főigazgató: Pécsről példát lehetne venni
Adományokat gyűjtenek a pécsi kulturális programhoz
.A színfalak mögött megy a "bunyó" Pécsett