.jpg)
Még több hét, amíg biztosat lehet mondani a témában - tette hozzá. "Arról viszont van döntés, hogy a BKV készít egy listát, hogy ezek mik lehetnek, vagyis melyek az elidegeníthető ingatlanok, vagy mi az, ami egyáltalán eladható" - folytatta.
Nyári Krisztián szerint fontos feltétel az, hogy az előfinanszírozás ne hitelként jelentkezzen a BKV költségvetésében, mert a cég több adósságot már nem tud vállalni.
A közlekedési vállalatnál működő szakszervezetek egy része ugyanakkor azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy valójában az ingatlanok értékesítésének terve áll a járatritkítási elképzelések és az állami előfinanszírozás hátterében, sőt a munkabeszüntetéseket is eszközként használja a cég vezetése ennek megvalósítása érdekében.
Az MTI-nek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő szakszervezeti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a sztrájkhelyzet fenntartásával el lehet érni az érdekképviseleti szervezetek lejáratását, a többlet állami szerepvállalás ára pedig az lehet, hogy felaprózzák a közlekedési céget: eladják a telephelyeket, a garázsokat, embereket bocsátanak el és kiszervezik a munkát. A közvélemény szemében már lejáratott szakszervezet ez ellen nehezen tudna majd fellépni - tette hozzá.
A nyilatkozó utalt arra, hogy az április 18-ai és az azt megelőző április 7-ei sztrájk elkerülése érdekében csak látszatintézkedéseket tett a BKV vezetősége.
Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár és Demszky Gábor főpolgármester szombaton jelentette be: a kormány segítséget nyújt a fővárosnak abban, hogy idén összesen 10-12 milliárd forint értékben tőkét juttasson a BKV-nak, s így a cég ne kerüljön adósságspirálba.
Az idei tőkepótlás forrása előfinanszírozás, amelynek a módját még keresik - mondta akkor Keller László. Demszky Gábor lehetőségként említette "fővárosi vagyonelemek értékesítését" azzal, hogy a bevételből autóbuszokat lehetne vásárolni. A főpolgármester szerint a BKV-nak legalább 5-6 milliárd forintra volna szüksége a műszaki színvonal fenntartásához, és még ugyanannyira a fejlesztésekhez.
Hűtik a Combinókat - a fele már kész
Felbontja a milliárdos szerződést a BKV és az AAM - kitálalhatnak (hanganyag)
Felettünk lebeg a többnapos BKV-sztrájk
MTI