Pénzt ad vissza ügyfeleinek az OTP
A GVH csütörtöki közleménye szerint az eljárás azért indult, mert az OTP Bank a lakáskölcsönök végtörlesztési díját 2005 nyarán egyoldalúan, a szerződéskötéskor rögzítetthez képest jelentősen megemelte. Egyes lakáskölcsönök esetében ez akár a szerződéskötéskor hatályos 0 százalékos díj 3,6 százalékra emelkedését is eredményezhette a kölcsön részbeni vagy teljes visszafizetése esetén.
A kilépési költségek megemelése után az OTP Bank megváltoztatta a hitelek kezelési költségét: az addig érvényes havi 9 ezer forintos maximum helyett valamennyi ügyfelével szemben 2 százalékos kezelési költséget érvényesített, aminek következtében számos ügyfél törlesztő részlete jelentős mértékben emelkedett.
A GVH aggályai szerint az OTP Bank magatartása alkalmas lehetett a piaci verseny torzítására, korlátozására. A kilépési költségek egyoldalú megemelése egyrészt többletterheket jelentett a fogyasztóknak, másrészt megnehezítette, hogy hitelüket egy esetlegesen kedvezőbb hitellel kiváltsák, helyettesítsék.
Ráadásul a jelenlegi ágazati szabályozás a szerződésnek az ügyfél számára hátrányos egyoldalú módosítása esetén mindössze 15 napos hirdetményi kézbesítést ír elő a változás hatályba lépéséhez.
Az OTP, vitatva a jogsértést, költségeinek emelkedésére, továbbá az ágazati szabályozás előírásait maximálisan tiszteletben tartó jóhiszemű magatartására hivatkozott. A GVH által lefolytatott vizsgálat következtetéseit megismerve azonban vállalta, hogy azon ügyfeleinek, akik a megemelt elő-, illetve végtörlesztés mellett törlesztettek, visszatéríti a különbözetet, azoknak pedig, akiket a módosulás hátrányosan érintett, átmeneti időre lehetővé teszi, hogy az eredeti szerződéses feltételek mellett elő-, illetve végtörlesszék hitelüket.
A bank emellett visszaállítja saját és az OTP Jelzálogbank ügyfelei számára is a havi kezelési díj plafonját, visszatérítve a különbözetet. A kezelési költség következő megemelése előtt pedig mindenkit előzetesen, személyesen értesít, 90 napot hagyva a régi szerződésből való kilépésre.
A GVH szerint az ügy összes körülményeit mérlegelve a versenyhez fűződő fogyasztói érdekeket e vállalás elfogadása és kötelezővé tétele szolgálja a legjobban.
A GVH megbüntette az OTP-t - már megint
Már megint a kártyás reklámok - bírságolt a GVH
MTI