Pert fontolgatnak a repülőtéri szakszervezetek
A Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) és a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) közös közleményében leszögezi: a 2007-es béreket illetően a tulajdonosnak csupán az RFDFSZ-szel és az LDFSZ-szel van vitája, míg a többi szakszervezettel a vitatott kérdésekben érvényes megállapodást kötött 2009. februárig.
Az RFDFSZ és az LDFSZ arra kéri a munkáltatót, hogy a törvény szerint járjon el, és a kifogásolt intézkedésről tartson egyeztetést az érdekképviseletekkel. Amennyiben az egyeztetésre három munkanapon belül - azaz szerdáig - nem kerül sor, a szakszervezetek bírósághoz fordulnak.
Az ügy előzménye, hogy az eddig eredménytelen béregyeztetések miatt az RFDFSZ kezdeményezte a munkaügyi közvetítő bevonását a további tárgyalásokba. Ezt ugyan a munkáltató is támogatta, ám többször jelezte: valamennyi szakszervezettel egységesen és egyszerre kívánnak megállapodni. Ezért a közvetítő bevonását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy ezt valamennyi szakszervezet támogassa, és elfogadja az így született megállapodást. Ennek a feltételnek a jogosságát vitatják a szakszervezetek.
A szakszervezet már nem bírja cérnával
Nem tudnak zöld ágra vergődni Ferihegyen
Közvetítő kell Ferihegyen
MTI