1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány pozitív döntése esetén 2011-ig, jórészt EU-forrásokból, összesen 17 milliárd forintból újulhat meg a Belváros több része - mondták a két nagy párt sajtótájékoztatóján
A kormány pozitív döntése esetén 2011-ig, jórészt EU-forrásokból, összesen 17 milliárd forintból újulhat meg az V. kerület több része - hangzott el a városrész jelenlegi fideszes és korábbi szocialista polgármesterének közös szerdai, rendkívülinek meghirdetett sajtótájékoztatóján.

Rogán Antal (Fidesz) és Steiner Pál (MSZP) tájékoztatóján egyébként az egyetlen újdonság az volt, hogy a két politikus közösen állt a nyilvánosság elé, hogy az V. kerületi képviselő-testület által december 19-én, a Fővárosi Közgyűlés által pedig egy nappal később elfogadott városrész-fejlesztési együttműködési megállapodást részletezze.

A több mint negyedórás késéssel kezdett tájékoztatón az önkormányzati vezetők hangsúlyozták, hogy továbbra is politikai ellenfeleknek tekintik egymást. leszögezték azonban, hogy vannak olyan konkrét célok, amelyek megvalósítása érdekében félre kell tenni a politikai csatározásokat.

Rogán Antal történelminek, Steiner Pál fővárosi frakcióvezető grandiózusnak nevezte a városrész előtt álló fejlesztéseket. A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy a kerület három részét érintő fejlesztési elképzelések nem juthatnak a kormányzati negyed sorsára, mivel e projektek előkészítése már évekkel ezelőtt, még az előző önkormányzati ciklusban megkezdődött. Hozzátette, ha a kormányzat zöld utat biztosít a csaknem 14 milliárd forintos EU-támogatási résznek, akkor fél éven belül beszerezhetik az építési engedélyeket, és megkezdődhet a beruházások kivitelezése.

Az alapos, jó előkészítés miatt kizárt, hogy "elsüllyedjen" ez a fejlesztési program, csakúgy, mint a kormányzati negyed - jegyezte meg.

A polgármester kitért arra, hogy az V. kerület elkülönített számlán 2,5 milliárd forintot biztosított a fejlesztések önrészéhez. Szükség esetén készek arra is, hogy a kerületet érintő 850 millió forinton túl, a teljes projekt önrészét megelőlegezzék, ha erre nincs pénze a fővárosnak - fűzte hozzá. Kifejtette, hogy a program keretében a kerület gondozza azt a fejlesztési részt, amellyel a Kálvin tértől a Szabadság térig kialakulhat a városrész új főutcája. Itt a gépjárműforgalom korlátozásával és a gyalogostér növelésével új üzletek létesülnének.

A szocialista politikus közölte, hogy a belső városrész megújítása kiterjed majd a Belgrád rakpartra éppúgy, mint a Március 15. térre és a Roosevelt térre. Szorosan illeszkedik a program az úgynevezett Városháza projektfejlesztéshez. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy később a városfejlesztés kiterjed a VI. és a VII. kerület felé, valamint a Moszkva térre és a Népligetre is.

A frakcióvezető elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat biztosítani fogja idei költségvetésében az önrészt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Belváros megújítása, a nagyobb turisztikai vonzerő elősegítheti azt, hogy 2011-ben, amikor Magyarország lesz az EU elnöke, Budapest méltó körülmények között fogadhassa a külföldieket.

Kérdésre a politikus leszögezte, hogy a Budapest Szíve program megalapozott. Hangsúlyozta, hogy a kormányzati negyed ügye sincs még véglegesen elvetve, s szólt arról is, hogy a 4-es metró építése zajlik, s csak kivitelezői probléma van az ügyben, de ettől még nincs csődben a projekt.

Jégre tették a kormánynegyedet
Tartja magát az SZDSZ a fővárosban
Tönkreteszi a fuvarozókat a behajtási tilalom?
Újragondolni Budapest szerepét (hanganyag)
Megéri "zöldbe" fektetni (hanganyag)
 

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG