Pocsék a vállalkozók közérzete
A VOSZ és hajdú-bihari szervezete szakmai kerekasztal-beszélgetésén a szakember a gazdaság dinamizálásának előtérbe helyezését sürgette. A VOSZ szerint szükség van költségvetési hivatal felállítására, s amennyiben például a központi költségvetés hiánya eléri vagy meghaladja az 50 százalékot, akkor távozzon a miniszterelnök és a pénzügyminiszter.
Perlusz László szerint meg kell állítani a gazdaság hanyatlását, amihez többségi támogatottságú kormányra van szükség.
Kovács Kálmánné, a VOSZ Hajdú-Bihar megyei Szervezetének elnöke drámainak nevezte, hogy tavaly Debrecenben 1153 egyéni vállalkozás szűnt meg, az idén, az első negyedévben pedig már 434, ami - mivel a munkára és a szolgáltatásokra szükség van -, egyértelműen a feketegazdaság növekedésére utal.
Megítélése szerint az adó- és járulékterhek tönkretették a kisvállalkozások versenyképességét. Kifogásolta a jogszabályok áttekinthetetlen dzsungelét, és a tisztességes vállalkozásokra kiszabott büntetések mértékét is.
Kövesházi Tibor, az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatóságának szakigazgatója a tanácskozáson a megoldás kulcsának a munkabéreket terhelő közterhek mérséklését nevezte. Az adóhivatal szándéka a tisztességes vállalkozások versenyhelyzetének a növelése - tette hozzá.
Egymilliárd forint mikrohitelt már kiosztottak
Kiszálljak vagy kivárjak? - céges dilemmák
Szeretne spórolni? Akkor ne papíron számlázzon!
MTI