1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Római Birodalom politikai konfliktusai, érdekellentétei, hatalmi megfontolásai vezettek Jézus kereszthalálához, amely hozzájárult egy világvallás létrejöttéhez - mondta húsvét kapcsán adott interjújában Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának újszövetségi tanszékvezetője.
A Római Birodalom politikai konfliktusai, érdekellentétei, hatalmi megfontolásai vezettek Jézus kereszthalálához, amely hozzájárult egy világvallás létrejöttéhez - mondta húsvét kapcsán adott interjújában Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának újszövetségi tanszékvezetője.

Krisztus kereszthalála a keresztény vallás egyik legfontosabb ünnepének, a húsvétnak lett az alapja. Húsvétkor a keresztény világ arra emlékezik, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta a benne hívőket bűneiktől, így az üdvösségre, azaz az örök életre vezette őket.

Jézus három és fél éves tevékenységét a Szanhedrin, azaz a zsidó tanács - amely a tehetős családok fejeiből, az írástudókból és a főpapi családok vezetőiből állt - saját magára nézve veszélyesnek ítélte meg. Az írástudók a törvény rigorózus betartásának semmibe vételét vetették a szemére, míg a főpapok a Rómától kapott hatalmukat féltették tőle, hiszen ha a római uralom megszűnik Júdeában, azzal ők is buktak volna.

A zsidó tanács kezdeményezésére Jézust a zsidó tanács őrző-védő testülete, a templomőrség fogta el a Getsemáné-kertben. A templomőrök a napi rendfenntartás feladatát látták el, Róma ugyanis nem akart foglalkozni ezzel. Az elfogatásánál a Jézushoz legközelebb álló három tanítvány, Péter, János és Jakab is jelen volt. Péter még ellenállást is tanúsított, amikor az egyik templomőr fülét karddal levágta, amit viszont Jézus rögtön visszaragasztott a Biblia szerint.

A római hatóság azonban már korábban kikötötte, hogy halálos ítéletet csak ő hozhat. Volt rá példa, hogy amikor a zsidók önbíráskodással megköveztek valakit, Róma azonnal megtorolta.

A templomőrök a római helytartó, Pilátus elé vitték foglyukat, aki nyílt tárgyaláson kivitette palotájának erkélyére Jézust. Erre azért volt szükség, mert Pilátus rezidenciája pogány területnek számított, emiatt a zsidók oda nem mehettek be ünnepük, a pészah előtt, mert tisztátalanná váltak volna.

A Pilátus által vezetett tárgyaláson szóltak tanúk Jézus ellen, akik között valószínűleg megzsarolt, illetve lepénzelt emberek is voltak. A zsidó hagyományok szerint pészah ünnepén elengedhettek egy bűnöst, ám nem Jézust, hanem Barabást engedték szabadon. Utóbbi a szikáriusok nevű, a függetlenségért harcoló terrorista szervezethez tartozhatott, ők a nevüket gyilkosságokhoz használt késükről (latinul sica) kapták. A tömegben ők váltak hangadóvá, ami annak volt köszönhető, hogy a szikáriusok komolyan gondolták az elszakadást Rómától, ellentétben Jézussal.

A zsidó tanács főpapi része azzal érvelt Pilátusnál, hogy ő is belebukhat abba, ha nem ítéli el Jézust, aki állításuk szerint meg akarta dönteni uralmát. A tanácstagok másik része azonban ekkor már tudta, hogy Jézustól - ellentétben Barabással - nem lehet várni a felszabadító mozgalom kirobbantását és Pilátus elűzését, ezért szerették volna félre tenni az útból. "Bűne" volt az is, hogy az írástudók tekintélyét is megtépázta tevékenysége.

Ekkor adta át Pilátus nevezetes kézmosása kíséretében Jézust a zsidó tanácsnak. Ő nem találta bűnösnek a Római Birodalom elleni szervezkedésben, amiért halálos ítéletet szabhatott volna ki rá, így Heródesre hárította a felelősséget. Így került a pere Heródeshez, amelyben eredetileg kizárólag Júdea római helytartója dönthetett volna. Ezután rövid úton a lázadóknak kijáró halálnemre, keresztre feszítésre ítélték Jézust.

A per nagyon gyorsan, a csütörtök éjszakai elfogatástól péntek délután három óráig lezajlott, habár precíz feljegyzés erről az esetről nem készült, így vannak szakemberek, akik ezt a gyorsaságot kétségbe vonják.

Heródesnek mindössze annyi joga lehetett volna, hogy megerősíti Pilátus ítéletét, ugyanakkor megtisztelve érezte magát, hogy bevonták az ügybe. Jézus halála a két politikai vezetőt közelebb hozta egymáshoz, rivalizálásuk ezután alábbhagyott.

A Biblia szerint harmadnapra feltámadt halottaiból Jézus, ami a pénteki kivégzés napját is beleszámítva legkorábban a szombat esti első csillag feljövetele után, a korabeli időszámítás szerinti új napon történhetett meg, ennek a napnak során bármikor. A római katolikusok húsvéti körmenetüket is azért tartják általában szombat este, mert a csillag feljövetele körüli időhöz igazítják ünneplésüket, ennek megfelelően ekkor már a húsvétvasárnapi zsolozsmát mondják.

A kereszténység ünnepköreiben húsvét jelentőségét jelzi az, hogy két napig tart, a húsvéthétfőnek azonban már nincs bibliai alapja, csupán az ünnep nagyságát emeli ki. A húsvét a természet megújulásának idejére esik, ez áttételesen összekapcsolható Jézus feltámadásával is.

A kereszténység naptárába a Jézus szenvedéstörténetét megörökítő húsvét a Julianus-naptár szerint került. Az ortodox keresztény területeken gyakran egy héttel később tartják ezt az ünnepet, mivel ők nem ismerik el a nyugati rítusú keresztény területeken elterjedt, XIII. Gergely pápa által 1582-ben végrehajtott naptárreformot.

Ünnepi erősítés - mire számíthat a hétvégén?
Drága tojással ünnepelünk
Kevés báránnyal várjuk a húsvétot

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG