Rámozdult a vörösiszapra a mérnökszakma
Az iszapkatasztrófa környezeti kárainak felmérése érdekében megmozdult a statikus szakma, s az összefogás eredményeként Veszprém, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas megyékből, illetve Budapestről ötven szakértő mérnök vállalta Kolontár, Devecser, Somlóvásárhely sérült épületei kár- és állapotfelmérését - tájékoztatta Zalavári István, a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara elnöke kedden az MTI-t.
Közlése szerint a mérnökcsoport hétfőn már megkezdte a munkáját. Hozzátette, hogy az szervezést és az operatív feladatok ellátását a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara vállalta.
Elmondta, hogy a statikusokon kívül a Magyar Mérnöki Kamara geotechnikai és a környezetvédelmi tagozata is részt vesz a károk felmérésében, továbbá az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Kft. épületkorróziós szakemberei is dolgoznak a helyszínen.
MTI
A BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





