Reggeli derű a BÉT-en
A tegnapi záró értékéhez képest 1,19 százalékkal erősödött.
Az elemzők pozitív korrekciót vártak ma reggel a Budapesti Értéktőzsdén, miután a nemzetközi piacokon is megnyugodott a hangulat.
Illés Lászó, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint "a bika" visszatérhet csütörtökön a piacokra. Az ázsiai tőzsdék jól teljesítettek, és az előrejelzések szerint a főbb nyugat-európai piacok is pluszban nyitnak, aminek alapján az elemző optimista nyitásra számít a BÉT-en is.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője "halvány" visszaemelkedést valószínűsít, amelynek mértéke elmarad majd az előző napi csökkenés mértékétől. Véleménye szerint az elmúlt napok esése után túladottá váltak a részvények, emiatt indokolt a pozitív korrekció.
A nap piacbefolyásoló eseményei közül mindkét elemző kiemelte Ben Bernanke FED elnök délutáni beszédét az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága előtt. A beszédből a piac jelzésekre számít a FED január 29-30-i értekezletének esetleges kamatmérséklésére vonatkozóan. A hangulatot befolyásoló esemény lehet még a Merrill Lynch negyedik negyedévi eredményének bejelentése.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI