
December 6-án karácsonyi Meseváros nyit a Kossuth téren, amely hétköznaponként délelőtt tíztől este hat óráig, hét végen pedig este hét óráig lesz látogatható - közölte. A kormányszóvivő hozzátette: ugyanezen a napon este fél hatkor a magyar és a lappföldi Mikulás érkezik a téren felállított Mikulásházba, fél hétkor pedig felgyulladnak az Ország karácsonyfájának fényei a Kossuth téren. Idén az Ország karácsonyfája az erdélyi Szovátáról érkezik a Parlament elé - jegyezte meg.
A Mikulás december 16-áig várja a Mikulásházban a gyerekeket, ahol közös fotózásra is lehetőség lesz. |
A kormányszóvivő kitért arra, hogy a szervezők a felnőtteknek is kínálnak programokat. Példaként említette, hogy a látogatók hazai karácsonyi szokásokkal, népi játékokkal ismerkedhetnek, és válogathatnak majd a minőségi magyar termékek, hazai iparművészek, népművészek, kézművesek, iparosok árui közül. A téren lesznek például fazekasok, szűcsök, bőrdíszművesek, keramikusok, üvegékszer-készítők - mondta.
Budai Bernadett a költségekkel kapcsolatban kijelentette: a Miniszterelnöki Hivatal összesen nettó 67 millió 500 ezer forintot fordít a 18 napos rendezvény-sorozatra. |
Karácsonyi díszvilágítás: maradnak ki kerületek
Csillagszóró-hadművelet: hatalmas razzia készül
Tudjuk, mit veszel idén karácsonykor
Meglepő, de nem csak szórjuk a pénzt karácsonykor
Zselés vagy mákos? Mit számít, csak olcsó legyen
MTI