
A húsvéti édességpiac tendenciáiról Laber Zsuzsa, a Spar Magyarország Kft. kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a Spar üzletekben a vásárlók a minőségi, különleges, drágább árut keresik leginkább. Példaként említette a töltött húsvéti csokoládétojásokat, illetve a magas kakaótartalmú édességeket. Jelezte azt is, hogy a Sparnál a húsvéti forgalmi csúcsot ezekben a napokban várják.
A Coop boltokban szintén keresik a minőségi édességeket - mondta az MTI-nek Murányi László, a Coop Hungary vezérigazgatója. Hozzátette: a tapasztalatok szerint ezek a termékek átmenetileg hiánycikké is válhatnak néhány üzletben. Jól fogynak ugyanakkor a boltokban a klasszikus húsvéti édességek, a csokinyulak, tojások is. Az emberek általában ezekből az árukból az ünnep előtt tíz nappal, két héttel kezdenek el vásárolni - jegyezte meg.
A tavalyi szezonban kevesebb húsvéti csokoládéfigura fogyott az üzletekben, mint az előző évben - derül ki a GfK Hungária ConsumerScan legfrissebb adataiból. A piackutató cég felmérése szerint: a húsvéti csokifigurák iránt 2005 és 2007 között megmutatkozó kereslet évről évre eltérő volt. A háztartások 2006-ban összesen 18 százalékkal többet, 2007-ben pedig 12 százalékkal kevesebbet vásároltak a szezonális édességből.
A tavalyi szezonban mért visszaesés ugyanakkor a szezonális csokoládéfigurák átlagárában bekövetkezett 12 százalékos emelkedés eredménye a kutatók szerint. Ezt ugyanis a megelőző évben mért átlagos 4 százalékos árcsökkenéshez képest számottevőnek érzékelték a vásárlók.
Az utóbbi négy évben folyamatosan emelkedett a hipermarketek mennyiségi részesedése a húsvéti csokoládéfigurák piacán. Míg 2004-ben az összes mennyiség 28 százaléka, addig 2007-ben a vásárlók kosarába kerülő termékek 37 százaléka már ebből a bolttípusból származott. A diszkontokban is jelentősen nőtt a háztartások által megvásárolt mennyiség, 2007-ben már minden negyedik húsvéti csokoládéfigurát itt vették az emberek. A bővülést a diszkontok jellemzően a kis vegyesboltok - főként a láncba szerveződött üzletek - kárára érték el.
A nyuszikat keresik, nem a csibéket
Ha vásárolni megy, vigyen magával egy 30-as nőt
Nem csak sonkára gyúrnak a nagyok
34 tonnával könnyebb lesz a húsvéti trakta
Húsvéti sonka: van, ahol biztosra mehetünk
Még mindig megy a svájci csoki
MTI