Rogán szerint 15-20 milliárdba kerülnek majd évente a devizahitelesek
A kedden megjelent interjúban úgy fogalmazott: húszmillió forint fölötti lakásnál a szociális jogosultság az emberek előtt nehezen lenne magyarázható. Hozzátette: kiszámítható törlesztőrészlettel akarnak segíteni annak a 85 százaléknak is, amely eddig is rendesen fizette a részleteket. Az ő esetükben - cserébe az állami garanciáért - viszont garanciadíjat várnak a bankoktól, így a két összeg valahol ki fogja egyenlíteni egymást.
Rogán Antal becslése szerint ezen felül a költségvetésnek 15-20 milliárd forint közötti terhe lesz, amelyet minden évben vállalnia kell. Az általa vezetett bérmonitorig bizottság jelentéstervezetével kapcsolatban kitért arra: terveik szerint az alacsony- és közepes keresetűek esetében a béremelésre fordított összegnél a tb-járulékot a tárgyévben nem kellene az adott vállalkozásnak befizetnie.
A kormánypárti politikus a lapnak hangsúlyozta: az állam szankcionálási jogot kapna, vagyis amelyik cég nem teszi meg azt, amiről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megállapodás született, az nem kaphatna állami támogatást és megrendelést. Rogán Antal nyilatkozott arról is, hogy Tarlós Istvánnal konstruktív a viszonya, amibe a viták is beleférnek. Szavai szerint nem hisz olyan városmodellben, ahol a főpolgármester a kerületek főnöke, de az nem baj, ha a főpolgármesternek egyes területeken, például a stratégiai várostervezési kérdésekben vannak erős jogosítványai. Úgy fogalmazott: nem kerüli el a kihívást, de 2014-ben nem táplál főpolgármesteri ambíciót.
MTI
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




