Török Zsolt, felidézve a kormányszóvivő szavait, elmondta, hogy a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata körülbelül 220 ezer embert érintene, akiknek akár a fele is visszatérhetne a munka világába. Ennek kapcsán az MSZP azt kérdezi, hogy a munkaerőpiac mely szeletére szeretnék visszavezetni a korábban munkaképtelenné nyilvánított mintegy százezer embert. A fidesz kormány ugyanis nemhogy nem teremtett egymillió munkahelyet, hanem "120 ezerrel több munkanélkülit produkált".
Török Zsolt szerint ahelyett, hogy az összes rokkantnyugdíjast megvádolja a kormány, csak azt a néhány csalót kellene elfogniuk, akik jogosulatlanul éltek ezzel az ellátással.
A Szócska Miklós által a gyógyszerkassza egyensúlyba hozásáról megfogalmazottakra Török Zsolt úgy reagált: "áremelések, elbocsátások és humanitárius katasztrófák sorozata" fog bekövetkezni, ha elfogadják a bejelentett intézkedéseket.
Nem lehet növelni a gyógyszergyártók különadóját?
Az MSZP szóvivője szerint a gyógyszergyártókra kivetett különadók jelentős növelésével az elbocsátások száma emelkedni fog, így még több munkanélkülit fog eredményezni az Orbán kormány döntése. Ezzel együtt a gyártóknak kevesebb pénzük marad a fejlesztésekre, amely végül odáig vezethet, hogy a betegek rosszabb minőségű készítményekhez juthatnak csak hozzá.
Török Zsolt szerint normális, felelős gazdaságpolitikát kell folytatni, a felvázolt intézkedések viszont ismét a kormány kapkodását jelzik. Az MSZP arra kéri a Fideszt, hogy fogadja el, az általuk tavaly ősszel, és idén tavasszal benyújtott adótörvényt, mivel azzal stabilizálni lehetne a költségvetést - tette hozzá a párt szóvivője.
MTI
Az MSZP szóvivője szerint a kormány bejelentései az ígért egymillió munkahely helyett a munkanélküliek számának növekedését, csökkenő betegterhek helyett pedig a gyógyszerárak emelkedését ígérik. A rokkantnyugdíjasok esetében a párt szerint csak néhány csalót kellene elfognia a kormánynak
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




