.jpg)
A Világbank adatai szerint a búza ára például tavaly március óta 130 százalékkal emelkedett, az élelmiszerekért pedig átlagosan 83 százalékkal kell többet fizetni, mint három éve. Haititól Egyiptomon át a Fülöp-szigetekig számos országban éhséglázadások is voltak az elmúlt hetekben.
Nem maradhatunk közönyösek a déli országok éhséglázadásaival szemben ... Az élelmiszerválság azonnali válaszokat kíván, de a mezőgazdaság számára egy ambiciózus segélyező stratégia kidolgozására is szükség van - hangoztatta a francia államfő. Sarkozy bejelentette, hogy Franciaország 2008-ban 60 millió euróra duplázza a szegény országoknak szánt élelmiszersegélyeinek összegét.
A francia elnök az élelmezés és a mezőgazdaság számára világpartnerséget javasolt a nemzetközi élet szereplői és intézményei, valamint az országok, a magánszektor és a civil szervezetek munkájának összehangolásával. Sarkozy beszédében hangsúlyozta: az éghajlatváltozás és az élelmiszerválság közti kapcsolat egyértelmű.
Az FMI francia vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn az élelmiszerbiztonság eléréséhez a bioüzemanyag-termelés szabályozását sürgette: "a nem élelmezési mezőgazdasági termékekből készült bioüzemanyag rendben van. De az élelmezési termékekből készült üzemanyag mégiscsak morális problémát vet fel". Szerinte meg kell találni az egyensúlyt a két cél között, nevezetesen bolygónk környezetvédelmi problémái és "aközött, hogy emberek éhen fognak halni".
Nagyobb a gáz, mint gondolták: gyorsul a klímaváltozás
Globális válsággal fenyegetnek a magas élelmiszerárak (hanganyag)
Olcsóbb ételekre váltanak a szegény amerikaiak
Túlélésünket kockáztatjuk a bioüzemanyagokal?
MTI