1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A tavaly indított londoni és frankfurti járata után március végétől Düsseldorfba is repül Sármellékről a Ryanair - jelentette be a légitársaság közép-európai értékesítési igazgatója a FlyBalaton repülőtéren.

Tomasz Kulakowski elmondta: a Düsseldorftól 80 kilométerre nyugatra fekvő Weeze légikikötőjét hetente kétszer, szerdán és vasárnap lehet majd elérni a Balatonról március 30-a és október 22-e között. A járatokra szerdától ötezer forintnál olcsóbb teljes árú jegyeket lehet foglalni - tette hozzá.

A sármelléki sajtótájékoztatón az értékesítési vezető elmondta: 2007-ben már a legnagyobb európai légitársasággá vált a Ryanair, amely több mint 50 millió utast szállított a kontinensen. Az idén már 60 millió utasra számítanak 26 ország 138 repülőteréről, 628 útvonalon.

A dinamikusan emelkedő utasszámot Tomasz Kulakowski az Európa-szerte legolcsóbb jegyekkel, az utaskiszolgálás magas színvonalával, valamint a minden légitársaságét meghaladó pontossággal indokolta. A Ryanair rendelkezik jelenleg a világ legfiatalabb légi flottájával, a 150 Boeing 737-800s típusú gépük átlagéletkora 2 és fél évnél alacsonyabb.

A Ryanair értékesítési vezetője elmondta: tavaly a heti három londoni járattal 40 ezer, a nyári szezonban közlekedő frankfurtival 20 ezer utasra számítottak, és teljesítették is a terveiket. A London-Stansted járat azóta is folyamatos, Frankfurt-Hahnba pedig heti három alkalommal április 15-től indul újból járat. A Düsseldorf-Weeze járattól újabb 15 ezer utast remélnek a nyugat-magyarországi régióban, ahová így együttesen várhatóan 75 ezer utast repítenek.

Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az új légi közlekedési lehetőség nemcsak Németország nyugati területeit, hanem a holland és belga piacot is összekapcsolja a Balatonnal. A hármas határ térségében fekvő Weeze repülőtere mintegy 20 millió ember vonzáskörzete.

A Magyar Turizmus Zrt. a korábban létrehozott légi marketing alapjával most ebben a régióban is erőteljes marketingmunkára készül. Ebben a balatoni térség vállalkozásaira is számítanak - tette hozzá.

A sármelléki FlyBalaton repülőterén az elmúlt évben több mint 105 ezer utas fordult meg, a 2006-os közel 64 ezres utasszámmal szemben. A nyugat-balatoni légi kikötőben az idén szeretnék elérni a 200 ezres forgalmat.

Új fapados Európa egén
Malév: csak emlék lesz a papírjegy
Extra szolgáltatással támadt a kínai légicég
Megint a Malév a legjobb Keleten
Csípjük a fapadost - hagyjuk a kártyát

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG