1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter valamint a Mecsek Autópálya Konzorcium Zrt. képviselője a héten aláírta az  M6-os autópálya Szekszárd-Bóly és az M60-as Bóly-Pécs közötti 70 kilométeres szakaszok megépítésére, üzemeltetésére, felújítására, fenntartására és finanszírozására vonatkozó szerződést - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).

A köz- és a magánszféra partnersége keretében megvalósuló projekt végleges nettó jelenértéke 266,1 milliárd forint, ami 700 millió forinttal kedvezőbb a szeptember végén benyújtott végleges ajánlatnál. A munkálatok még 2007 végén megkezdhetők, az építkezés a szerződésnek megfelelően 2010 tavaszán fejeződik be.

A kivitelezésben részt vesz a Strabag AG, a Colas S.A., a Bouygues Travaux Publics S.A., a Jonh Laing Infrastructures Limited angol befektetési alap, illetve az Intertoll-Europe Zrt. alkotta konzorcium.

Finanszírozók és pénzügyi partnerek a CIB Bank Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a Bank of Scotland Plc, a Banca Intesa Infrastrutture S.P.A., a Fortis Bank SA/NV, a HSBC Bank Plc, és a   Kredietanstalt für Wiederaufbau (KFW).

Építő cégek Strabag AG és a Colas S.A, a főbb útépítési alvállalkozó a Magyar Aszfalt Kft., a Colas Hungária Kf. és a Közgép Kft.

Üzemeltető  a Mecsek Autópálya-üzemeltető Zrt., amelyet az Intertoll, Colas és Strabag hozott létre.

Független mérnökök az Ove Arup and Partners International Limited, az Eurout Mérnöki, Tanácsadó, Szervező és Kereskedelmi Kft., a tervező  az Unitef ‘83 Zrt.

Bécs-Pozsony végig autópályán
11 százalékkal nőtt a Bouygues bevétele
Kevesebb kiadása lesz a GKM-nek
A Strabag építheti az M6-ost és az M60-ast
Peres úton kell behajtani a kartellezők büntetését

Népszabadság

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG