Eltűntek a választók az MSZP és az SZDSZ mögül
Gyulai Attila kiemelte: ha ellenzékben megerősödik az SZDSZ, akkor nincs érv arra, hogy visszatérjen a párt a koalícióba. Ha a párt támogatottsága nő, akkor nagyobb eséllyel mondanak igent az előrehozott választásokra, mint az új koalícióra. Ha az SZDSZ-nek hat-nyolc hónap alatt sikerül összeszednie magát, akkor elképzelhető, hogy több párttal együtt az előrehozott választásokat szorgalmazza majd - mutatott rá. Az elemző kiemelte: mostantól kezdve minden lépés arról szól a liberálisoknál, hogy megerősítsék a párt támogatottságát.
Kiszelly Zoltán szerint "kincstári optimizmus" Kóka János SZDSZ-elnök bizakodása, miszerint sikerül növelni pártja támogatottságát - eddig ugyanis - emlékeztetett a politológus - mindegyik liberális vezető azt mondta, hogy 6-8 százalékra emeli a pártra szavazók arányát. Ugyanakkor elképzelhető, hogy az SZDSZ megerősödik, de nem 6-8 hónap alatt - tette hozzá.
| Eltűntek a választók az MSZP és az SZDSZ mögül |
Mráz Ágoston Sámuel szerint sem mondhat most mást Kóka János, csak azt, hogy az SZDSZ növelni fogja a támogatottságát. A pártnak azonban nagyon komoly küzdelmet kell folytatnia az öt százalékos parlamenti küszöb eléréséért, például meg kellene vívnia az MDF-fel a bejutást jelentő szavazatokért - tette hozzá.
A politológus úgy vélte: ha megerősödne az SZDSZ, az igazolná a mostani döntése helyességét. Így a koalícióba való visszalépés, vagy az előrehozott választások helyett valószínűleg kitartana az ellenzéki pozíció mellett. Az SZDSZ-nek ugyanis komoly vereséget jelentene, ha a párt segítené hatalomra a Fideszt az előrehozott választások kikényszerítésével - mutatott rá a szakember.
Az SZDSZ kiszállt
Kóka János a párt vasárnapi küldöttgyűlésén azt hangsúlyozta, hat-nyolc hónapon belül mindenképpen olyan állapotban kell lennie a pártnak, hogy legyen reális esélye a parlamentbe jutásra. Ma három-négy százalék körül van az SZDSZ, ez a két-háromszázezres törzsszavazói bázisnak köszönhető. Hétfői parlamenti felszólalásában pedig a pártelnök azt hangsúlyozta, hogy az SZDSZ konstruktív ellenzéki szerepre készül, kész az egyeztetésre valamennyi párttal és nem célja a kisebbségi szocialista kormány megbuktatása.
Gyurcsány: új miniszterek, új kormányszerkezet
Nálunk még a többségi kormányzás is "pokoli"
Kormányátalakítás: ez lesz az igazi nagy durranás
Gyurcsány: Köszönet a boldog évekért
Előrehozott választás? Egyelőre nem reális
MTI
Politológusok szerint ha megerősödik az SZDSZ, akkor az új koalíció helyett az előrehozott választások megtartása és az ellenzékben maradás is inkább érdekükben állhat
Nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba.

