1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A köztársasági elnök szerint még mindig lehet más a magyar politika; Sólyom László az Indexnek adott interjújában arra is kitért, hogy talán megérett a helyzet egy harmadik erő megjelenésére.
A köztársasági elnök szerint még mindig lehet más a magyar politika; Sólyom László az Index hírportálnak adott interjújában arra is kitért, hogy talán megérett a helyzet egy harmadik erő megjelenésére.

"Kitapasztalva az elnöki mozgásteret, még mindig merem azt állítani, hogy lehet más a politika. Nem soroltam be sem stílusban, sem eszméket tekintve a kétosztatú pártpolitikába" - fogalmazott.

Emlékeztetett rá, hogy elnöksége kezdetén három konkrét területet tűzött ki, ahol úgy gondolta, hogy lehet valamit csinálni: ez a jogállamiság, a zöld ügyek, és a határon túli magyarok ügye volt. Ez utóbbit nagyon komoly és súlyos kérdésnek nevezte, és mint mondta, ebben az ügyben is más politikát visz, mint a "hagyományos jobb vagy a nem létező baloldali magyarságpolitika".

Az államfő örülne, ha megjelenne egy zöld párt. Véleménye szerint most olyan mértékben kiábrándult a közvélemény a Magyarországon folyó pártpolitizálásból, hogy nem tartja kizártnak, megérett a helyzet egy harmadik erő megjelenésére. Erre a zöld gondolat nagyon alkalmasnak látszik, tényleg átnyúlik a táborokon, ilyen szempontból semleges - tette hozzá.

Azt azonban megjegyezte, hogy mivel sohasem volt pártpolitikus, és nem is való ebbe a világba, elnöki ciklusa után nem vállalna szerepet egy ilyen zöld pártban. Van tisztességes foglalkozásom, ahová mindig vissza tudok menni - jelentette ki.

A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy módosítani kellene a gyülekezési törvényt; egyebek között a törvény egyik alkotmányellenes rendelkezésére is felhívta a figyelmet.

"A szólásszabadság és a gyülekezési szabadság testvérek, mind a kettő a legerősebben védendő és a legősibb szabadságjog. Mind a kettőre áll, hogy nincsen előzetes cenzúra. Ezt a szólásszabadságnál bevette a jogi kultúránk, a gyülekezésnél nem. Bár jogilag nincs engedélyezési kötelezettség, a bejelentési kötelezettség a gyakorlatban úgy funkcionál, mintha engedély lenne, hiszen a rendőrség megtilthatja a gyülekezést" - fogalmazott.

Sólyom László alkotmányellenesnek nevezte a gyülekezési törvény azon passzusát, mely szerint ha egy tüntetést nem jelentenek be három nappal korábban, akkor azt fel kell oszlatni. Véleménye szerint "nagyon sokat javult a tavaly őszi események óta az eljáró állami közegek magatartása, de "még most is bezsuppolják az újságírókat, pedig a jogállami kultúra ott kezdődik, hogy disztingválni tudunk".

A köztársasági elnök szerint sokat javult a rendőrök magatartása a tavaly őszi események óta, de szavai szerint még most is bezsuppolják az újságírókat, "pedig a jogállami kultúra ott kezdődik, hogy disztingválni tudunk". Az államfő utalt arra, hogy az újságírónak van egyfajta közfunkciója, ő a másik szabadságjog: a sajtószabadság érdekében jár el, mert csak informáltan lehet véleményt alkotni. "Nagyon nagy különbség van, ha valaki ott van, és perecet árul, vagy pedig újságíró. Disztingválni kellene" - fogalmazott.

A köztársasági elnök szerint óriási jelentősége van, főleg tavaly ősz óta, hogy a sajtó mindenhol jelen van. Arra hívta fel a figyelmet, hogy "ez a terepmunka" egyfajta szolidaritást alakított ki a sajtóban. "És egyfajta empátia is kialakult: ha ott van az újságíró, és őt is megkergetik, akkor nagyobb megértést fog tanúsítani az iránt, ha egy járókelőt elkapnak, és jól összevernek vagy bevisznek. Rájön, hogy ez nincs egészen rendjén, és nem lehet azzal elintézni, hogy rossz helyen volt, vagy ilyesmi" - hangsúlyozta Sólyom László.

Sólyom jelölt, a pártok hallgatnak
Kókát megutálták a szocialisták, Orbán megosztó
Politikusok: korruptak és szavahihetetlenek

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG