Spanyolország nem Portugália - csak közel van hozzá
Az idén még nehéz évet vár Spanyolországban, és jövőre is csak a második félévtől valószínűsít élénkülést a spanyol központi bank. "Jó úton járunk ahhoz, hogy úrrá legyünk problémáinkon, sőt erősebben kerüljünk ki a jelenlegi nehéz helyzetből" - mondta Miguel Angel Fernandez Ordonez, a jegybank kormányzója kedden egy madridi pénzügyi konferencián.
Ha a gazdaság nem éri el az idén a várt 1,3 százalékos növekedési ütemet, akkor a kormány arra kényszerülhet, hogy további deficitcsökkentő intézkedéseket hozzon - tette hozzá.
A nehéz helyzetben levő spanyol bankszektorral kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy jelenleg tanulmányozzák 13 bank feltőkésítésre vonatkozó terveit. Hangsúlyozta, megítélése szerint a pénzintézetek számára nem az államosítás, hanem a kormány újratőkésítési alapja jelent átmeneti segítséget.
Ordonez nem tart attól, hogy a szomszédos Portugália pénzügyi válsága átterjedne Spanyolországra és különösebb problémákat okozna a spanyol bankrendszerben. Hangsúlyozta: a jegybank továbbra is rá fogja kényszeríteni a bankokat, hogy céltartalékot képezzenek kétes kinnlevőségeik után.
MTI
Nem bír a többi nagy vetélytárssal.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




