Stagnál az uniós munkanélküliség
Nem változott a munkanélküliség az euóövezetben márciusban: 9,9 százalékot tett ki, ugyanannyit, mint februárban - derült ki az Eurostat pénteken publikált adataiból.
A 27 tagországban 9,5 százalékos rátát mértek, ez is változatlan februárhoz képest.
Az Európai Unió statisztikai hivatalának számításai szerint az EU-ban 22,828 millióan voltak állás nélkül idén márciusban - ebből 15,596 millióan az euróövezetben -, 10 ezerrel, illetve 9 ezerrel kevesebben, mint februárban.
Tavaly márciusban az EU-ban 9,7 százalék, az euróövezetben 10,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta.
A tagországok közül a legalacsonyabb rátát Hollandiában mérték, 4,2 százalékkal, a legmagasabbat Spanyolországban, 20,7 százalékot.
MTI
Önvédelemnek nevezték az újabb légicsapásokat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




