Sukoró: beidézték a volt MNV-vezért
Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vezérigazgatóját is meghallgatja a Fejér Megyei Bíróság a sukorói King´s City telekcsere-szerződésének semmissé nyilvánításáért indított polgári perben - értesült a Magyar Hírlap.
A napilap csütörtöki számában Gieszné Boda Orsolya bírósági szóvivőre hivatkozva azt írta: a joghatóság a csütörtöki és a pénteki napra 3-3 tanút idézett. A lap hozzátette: Tátraira pénteken kerül sor.
A Magyar Hírlap felidézte: a Sukoró-ügyben tavaly óta vizsgálódó Központi Nyomozó Főügyészség szerint a telekcserével 1,3 milliárd forintos kár érhette az államot. Tátrait és jogtanácsosát, Császy Zsoltot szeptemberben helyezték előzetes letartóztatásba, a kényszerintézkedést később márciusig meghosszabbították.
MTI, Magyar Hírlap
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





