Süvítenek a mínuszok a tőzsdei nyitásban
Csáky Attila, az Unicredit Bank kereskedési igazgatója szerint az utolsó napon a BUX szembe mehet a negatív nemzetközi hangulattal, ami elsősorban Benazir Bhutto, pakisztáni ellenzéki vezető ellen elkövetett csütörtöki halálos merényletet követően alakult ki. Emlékeztetett arra is, hogy a nemzetközi tőzsdéknek ez még nem az utolsó kereskedési napjuk, hiszen december 31.-én is nyitva tartanak a börzék. Úgy vélte, ha nem is jelentős forgalom mellett, de erősödhetnek a részvényárak, mivel csütörtökön a zárás előtti órákban megélénkült a vevői érdeklődés a BÉT-en. Ezek a megbízások vélhetően már az év végi záróár-beállításokhoz kötődnek, amelyek az év utolsó kereskedési napján még látványosabbak lehetnek.
A BUX 385,96 pontos csökkenéssel, 25.932,33 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 1,47 százalékos gyengülés.
***
Pénteken, az idei utolsó tokiói tőzsdei kereskedési napon a piac vezető részvényindexe, a Nikkei225 15.307,78 ponton zárt, csütörtöki zárásához képest 256,91 pontos, 1,7 százalékos eséssel. Éves vesztesége így 11,1 százalék lett. A legutóbbi öt évben nem fordult elő, hogy a Nikkei az előző évi utolsó záró értéke alatt fejezte be az évet. Pénteken a befektetők hangulatát az amerikai gazdaság kedvezőtlen kilátásai, valamint a Benazir Bhutto elleni merénylet okozta bizonytalanság uralták. A politikai feszültségnek a gazdasági fejlődést gyengítő hatásai miatt aggódnak. Az amerikai gazdaság problémái a japán kivitel problémáinak fokozódásával járhatnak - vélik az elemzők. A tokiói tőzsde befektetőit nyomasztotta a Wall Street csütörtöki lejtmenete is.
A befektetői borúlátást fokozza a dollár gyengülése is, a pénteki tokiói tőzsdezáráskor 113,41 jenen állt a dollár a késői csütörtöki 113,69 jennel szemben. Az amerikai valuta 2007-ben mintegy 5 százalékot gyengült a japán valutával szemben.
Félelem lett úrrá az olajpiacon
Az al-Kaida vállalta a Bhutto-gyilkosságot
MTI