Szabadlábon a plakátszaggató jobbikos
Szabadlábra helyzete a Miskolc Városi Bíróság Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjét, akit vasárnap vettek rongálás miatt szabálysértési őrizetbe, amiért eltávolított egy MSZP-s plakátot.
A gyorsított eljárást normál eljárásra módosították, az ügy tárgyalása október 27-én folytatódik.
Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a rendőrség lefoglalta a plakátot, de azt nem hozták el. Emellett a bíróság szerette volna meghallgatni a helyszínen tartózkodó két járőrt, de ők sem jöttek el, illetve becsatoltak egy mini dv-kazettát, amelyet azonban a bíróság nem tudott lejátszani, mert ilyen technikai eszköz nincs a birtokukban - ismertette a szóvivő.
MTI
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





