.jpg)
Piro első ízben adott tévényilatkozatot az ügyben. A CBS a vasárnap adásba kerülő anyagból előzetesen több részt közölt.
Szaddám Huszein valóban tartott attól, hogy a szomszédos Irán lerohanhatja országát. Ezért fenn akarta tartani a látszatot, hogy bevethető tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik.
A libanoni származású Piro hét hónapon át faggatta a megbuktatott diktátort. Az amerikai FBI-tiszt úgy nyerte meg bizalmát, hogy azt állította, személyesen George Bush elnök utasítására jár el. Ő látta el írószerrel, tisztálkodási eszközökkel, és egyike volt a kevés arabul beszélő amerikai ügynöknek. Huszein megnyílt előtte.
Elmondta, hogy teljesen elszámította magát Bush szándékait illetően. Azt hitte, hogy az Egyesült Államok legfeljebb egy néhány napos légitámadást hajt végre Irak ellen. Azt hitte, egy ilyen támadást túl lehet élni. Azzal nem számolt, hogy Amerika szárazföldi műveleteket indít az ország megszállására.
Amikor az invázió már bizonyos volt, Huszein azt kérdezte tábornokaitól, hogy két hétig fel tudják-e tartóztatni az amerikai erőket. Ennyi időre lett volna szüksége ahhoz, hogy egy - mint mondta - titkos háborút indítson. Valószínűleg lázadást szított volna a betolakodók ellen.
A diktátor még akkor sem fedte fel, hogy nincsenek titkos fegyverei, amikor már egyértelművé vált, emiatt indítják meg a háborút. Huszein továbbra is "erős embernek" akart látszani, aki képes elhárítani egy iráni támadást - állítja Piro.
Az FBI-tiszt szerint Huszeinnak szándékában állt a titkos fegyverprogram újraindítása. Megvoltak ehhez az eszközei és mérnökei is. Vegyi, biológiai, sőt atomfegyver birtokába akart jutni.
Szaddám Huszein arról is beszélt az őt kihallgató tisztnek, hogy milyen módon járt túl az őt üldöző amerikai egységek eszén. A diktátort 9 hónap után tudták csak elkapni. Ez alatt az idő alatt Huszein mindig változtatott szokásain, váltogatta járműveit, megvált az őt védő osztagtól, hogy ne bukkanjanak a nyomára. Kérkedő hangnemben azt is elmondta, hogy a háború elején a Bagdadtól délre fekvő Dora-farmokon rejtőzött. Az amerikaiak helyesen feltételezték, hogy ott tartózkodik, több tonnányi bombával és rakétákkal füstölték ki a helyet, de egyik lövedék sem találta el, életben maradt.
Bush majdnem belehalt az iráni hírekbe
Bush egyszer csak Irakban termett
Nyugdíjat kapnak Szaddám főtisztjei
A Pentagon megtévesztette a kormányt Irak-ügyben?
MTI