A lap értesülése szerint a Charter Corporation, a Seabury APG és egy meg nem nevezett, de a Malév korábbi igazgatósági tagjához köthető cég lehet érintett az ügyben.
A Charter Corporation egy éven át dolgozott a társaságnak, ám ennek eddig semmi nyomát nem találták a nyomozók. A 800 millió forintba kerülő tanácsadói munka "nyomon követését" az is nehezíti, hogy eddig nem tudták elérni az interneten sem a céget - írja a lap.
A Charter után az ismert amerikai szakmai tanácsadó cég, a Seabury APG kapott megbízást, 2008-tól másfél éven át több tanácsadót is delegált a Malévhez. Az ott végzett munka végeredményéről azonban ez esetben sincs megbízható információ - csak az, hogy ez is százmilliós kifizetéseket eredményezett.
A harmadik szerződést egy olyan társaság kapta, amelyik a Malév közelmúltban távozott igazgatóságának egyik tagjához köthető. A szintén több száz millió forintos megbízás valódi célja az eddigi vizsgálatok szerint az volt, hogy ily módon "szivattyúzzanak ki" jelentős pénzeket a Malévban 2007-ben tulajdonrészt szerzett Borisz Abramovicsnak - írja a lap.
Napi Gazdaság
Három nagy értékű, egyenként is több száz millió forintos tanácsadói szerződést vizsgál a Nemzeti Nyomozó Iroda
Talán tényleg nem egy újabb blöff, hogy Iránnal békét köthet az Egyesült Államok.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





