1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

German Gref volt gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter az egyetlen jelölt az orosz állami Szberbank élére immár hivatalosan is, amióta a bank illetékes testülete kedden november 28-ra összehívta a rendkívüli közgyűlést.

Andrej Kazmint, aki 12 éven át volt Oroszország legnagyobb bankjának elnöke, Vlagyimir Putyin államfő október 8-án váratlanul az Orosz Posta élére helyezte át.

Gref jelölését nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel a Szberbanknál. Már a közgyűlés összehívásáról sem született egyhangú döntés: hárman ellene szavaztak és ketten tartózkodtak. Emellett Kazmin, valamint helyettese Alla Aljoskina és a bank hét más vezető személyisége a döntést követően eladta Szberbank-részvényeit. (Kazmin 0,03 százalékos pakettet tartott, ezt kedden 27,6 millió dollárért adta el.)

Az orosz lapok egybehangzó szerdai értékelései szerint a Gref jelölése ellen szavazók, illetve azok, akik tüntetőleg eladták részvényeiket, nyilvánvalóan nem szándékoznak tovább a bankban dolgozni.

Elemzők szerint egy ilyen hatalmas szervezet, mint a Szberbank, minden további nélkül kibírja, ha változik a vezetés. Emellett miniszteri tevékenysége alapján a liberális elveket valló közgazdászként ismert Grefről feltételezhető, hogy a Szberbank élén is piaci módszereket fog követni, s ez a siker titka. Más elemzők, akik már dolgoztak Greffel, úgy vélik, hogy üdvös hatással lesz a tevékenysége, mivel a Szerbanknál van mit változtatni a belső szervezésen és a stratégián is, márpedig Gref kiváló stratéga.

Andrej Kazmin áthelyezése kapcsán beszámolt arról, hogy a Szberbank idei bevétele megközelíti majd a 100 milliárd rubelt, s a bank által felhasználható források összege október 1-én 3,78 billió rubel volt, amiben igen jelentős szerepe van a magánszemélyek által a bankban elhelyezett összegeknek. Jelenleg a Szberbank főleg fiókhálózatát bővíti, és azon van, hogy minél több pénzváltó helyet nyisson és bankautomatát helyezzen üzembe.

A Szerbank Oroszország minden városában rendelkezik fiókokkal, és összesen mintegy 200 ezer embert foglalkoztat. Szédületesen gyors fejlődését nem utolsó sorban annak köszönheti, hogy példátlan mértékű jutalékokat szed minden egyes műveletért.

Ön kérdez, Putyin válaszol
Gazdagabbak, mint egy ország
Új elnök az Invesztszberbank élén

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG