.jpg)
A kormányszóvivő később azt mondta: nyitott és tárgyszerű megbeszélés zajlott a két politikus között a kialakult belpolitikai helyzetről, de a részletekről - mivel az államfő és kormányfő erről megállapodott - nem adhat tájékoztatást. A távirati iroda úgy tudja, az elmúlt tíz napban ez volt a harmadik megbeszélés az államfő és a miniszterelnök között. Ezt a kormányszóvivő megerősítette.
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn jelentette be, hogy a következő napokban találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, mivel személyesen kíván tájékozódni a kialakult koalíciós válságról.
Az államfő elsőként Gyurcsány Ferenccel találkozott, őt Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke követi szerdán délután. Sólyom László a tervek szerint pénteken fogadja Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, majd Dávid Ibolyát, az MDF vezetőjét. A sort Kóka János, az SZDSZ elnöke zárja hétfőn.
Kóka a tettek mezejére lép
Sólyom beszélni fog a pártelnökökkel
Orbán egyre népszerűbb - már a baloldalon is
MTI