Szerényen csökkent az aranyár
A New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) a legnagyobb forgalmú áprilisi lejáratú arany ára unciánként 90 centtel 910,20 dollárra mérséklődött. Tegnap 899,50 és 910,95 dollár között mozgott az aranyár.
A kereskedők azt mondták, hogy az elmúlt napok erőteljes drágulása után a befektetők folytatták a kedden elkezdett nyereségrealizálást. Nyomást gyakorolt az aranyra, hogy erősödött a dollár, ami azt jelenti, hogy megdrágult a dollárban jegyzett nemesfém vásárlása a nem dollárral fizetőknek.
Szerdán a befektetők figyelmének a középpontjában a platina állt, amelynek az árpilisi jegyzése 2001,40 dolláron, történelmi csúcson is állt. Zárásra azonban e szint alá került, 61,90 dolláros drágulással 1983,70 dolláron fejezte be a napot.
A platina áremelkedését napok óta a dél-afrikai áramhiány nyomán fellépő ellátási aggodalmak okozzák. Szerdán ehhez hozzájárultak még a komoly alapkezelői vásárlások is. Szerdán a dél-afrikai állami közüzemi cég, az Eskom Holdings azt közölte, hogy a dél-afrikai bányák energiaszükségletének csupán a 90 százalékát tudja fedezni. Dél-Afrika adja a világ platinatermelésének 78 százalékát legalább 2012-ig.
Minden csúcsot megdöntött a platina ára
Rohamléptekben drágult az arany
Vészfék, hátramenet: zuhan az olaj- és az arany ára
A recessziós fenyegetés az arany felé tereli a befektetőket (hanganyag)
MTI