
Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: aggódik a baloldalért és szeretné, ha az MSZP megmaradna olyan meghatározó, erős kormányzó pártnak, mint amilyen például 1994-ben volt. Mint mondta, nemcsak hasznosnak, hanem elfogadottnak is kell lenni, mert csak így lehet végigvinni a változásokat.
Korábban egy, a Klubrádiónak adott interjújában Szili Katalin azt is elmondta: ha az MSZP nem változtat, akkor elveszítheti a következő országgyűlési választást. A házelnök szerint nagy változtatásokat csak úgy lehet véghezvinni egy országban, ha abban a társadalom is partner, ellenére ezt nem lehet megtenni. Arra a kérdésre, hogy a társadalom ellenére zajlanak-e a változások, azt válaszolta: ha ezt az emberek nem így éreznék, akkor nem 15 százalékon lenne az MSZP, hanem minimum harmincon.
"Attól féltem saját magunkat, hogyha ezt a stílust folytatjuk tovább, akkor a vége az lesz, hogy beleég a társadalomba, hogy velünk nem szabad folytatni" - vélekedett a szocialista politikus. Szili Katalin zsákutcának nevezte, ha abba a hibába esnek, hogy küldetéstudattól vezérelve próbálják meg rákényszeríteni a társadalomra változásokat, mondván, hogy a modernizációt, a reformpártiságot csak ezzel tudják mutatni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy változtatni kell, a reformok kellenek, de meg kell találni azokat a baloldali értékeket, amelyek mentén az ezekkel járó áldoztok meghozhatók.
Szili Katalin sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy néha az MSZP is "belecsúszik a populizmusba". Erre - mint mondta - jó példa a népszavazási kezdeményezés.
Lesöpörték az asztalról Kóka adócsökkentését
Politikus-népszerűtlenség: Kósa Lajos az élen
Gyurcsány tudja, mi okozza a válságot
A Fidesz elindítja a második hullámot
Jobbra is nyitna az SZDSZ
MTI