Szőlősgazdák figyelem! 3 milliárd forintra lehet pályázni
Közölte: a támogatható terület nagyságát a brüsszeli bizottság Magyarország számára a folyó borpiaci évre 1472 hektárban határozta meg. A támogatások iránti kérelmeket március 31-ig nyújthatják be a gazdálkodók, kizárólag postai úton a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságához.
A támogatásokra felhasználható keret mintegy 2,9 milliárd forint. Ebből a fajtaváltás és ültetvény áttelepítés támogatására 1,95 millió forint adható hektáronként. A fennmaradó összeg - azaz mintegy 1 milliárd forint - az ültevények támrendszereinek korszerűsére, illetve újak létesítésére vehető igénybe támogatásként.
A támogatás igénybevételéhez a gazdáknak minden esetben mellékelniük kell az úgynevezett egyéni tervet, amely többek között tartalmazza az ültetvény helyét és nagyságát, illetve az adott intézkedés megvalósítási időpontjának kezdetét és végét.
A támogatás csak legalább negyed hektár nagyságú, összefüggő területre igényelhető és adható. A fajtaváltás és ültetvény áttelepítése esetén 3300 tő/hektár, ültetvény támrendszerének létesítése és ültetvény támrendszerének korszerűsítése esetén 2300 tő/hektár tőszám alatti ültetvényre támogatás nem igényelhető.
A március 31-ét követően benyújtott kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
MTI