Szomáli kalózok megtámadtak egy japán tartályhajót
Az akciót vasárnap hajtották végre. Egyelőre a hatóságok nem tudják, milyen követeléseik vannak a kalózoknak.
A japán tulajdonú, panamai bejegyzésű hajó legénysége dél-koreai, Fülöp-szigeteki és mianmari illetőségű.
A Nairobiban székelő kelet-afrikai tengeri segélyprogram vezetője, Andrew Mwangura szerint a szomáliai partok közelében legalább öt jól szervezett kalóz csapat garázdálkodik. A japán hajóval együtt az elmúlt hetekben összesen öt hajó került feltehetően kalózok birtokába. A múlt héten egy Comore-szigeteken bejegyzett teherszállító hajó tűnt el, ugyancsak nincs hír két tanzániai halászhajóról és egy tajvani hajóról.
Mwangura elmondta, hogy a szervezet minden hajót figyelmeztet: a bizonytalan helyzet miatt legalább 200 tengeri mérföldre tartsák magukat távol a szomáliai partvidéktől, azok pedig, akiknek kapcsolatuk van a kelet-afrikai országgal, mint például az ENSZ világélelmezési programjának, csak kísérettel közelítsék meg a partokat.
Elfogták az amerikai kincsvadászokat
Veszélyes vizeken: egyre több a kalóztámadás
Amerika rakétát lőtt Szomáliára
MTI