A BellResearch az MTI-nek csütörtökön küldött közleményben a 651 fő internetes megkérdezésével végzett reprezentatív felmérésből azt a következtetést vonta le, hogy a potenciális ügyfelek legtöbbje, 43 százalék a lakásbiztosítást fogadja el a banktól új szolgáltatásként és 38 százalék azt, hogy a folyószámláját is a hitelező banknál kell vezetnie. Ugyanakkor 20 százalék azoknak az aránya, akik életbiztosítást vagy csoportos beszedési megbízást is kötnének bankjukkal, ha az a feltételek között szerepel.
| A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 2010 március végén a lakosság ingatlanhitel-állománya forintban számolva megközelítette a 4.215,7 milliárd forintot. |
A kutatás eredménye az is, hogy a legalacsonyabb árú ingatlanokat vásárolók vállalnának legtöbbet a hitelhez jutásért.
MTI
A lakáshitelt igénylők a hitelező pénzintézet bármely szolgáltatására szerződést kötnének csak azért, hogy megkapják a hitelt - derül ki egy felmérésből
A vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





