Sztrájkbizottság vs. Pintér: közeledtek az álláspontok
Kónya Péter úgy fogalmazott: a Pintér Sándor belügyminiszter által a kormány elé terjesztendő javaslat kezelhető és tudomásul vehető, ám nem nevezhető jónak.
Mint hozzátette, további esetleges lépéseik bejelentését megelőzően megvárják a kormány keddi ülésének döntéseit. A szakszervezeti vezető sem az egyeztetéseken elhangzott javaslatokról, sem a kormány esetleges elutasító döntése nyomán várható lépéseikről nem kívánt beszélni. Kónya Péter azt mondta: kedden este 6 óráig várnak a kormány döntésére.
A Belügyminisztérium hétfő délután azt közölte az MTI-vel: Pintér Sándor belügyminiszter – többnapos tárgyalássorozat után – a szakszervezetek véleményének és javaslatainak figyelembevételével kialakította álláspontját a Széll Kálmán Tervben foglalt, a rendvédelmi hivatásos állományt érintő korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakításáról. A belügyminiszter a kormányülésen ismerteti javaslatát - tette hozzá a tárca.
MTI
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




