1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy Szűcs Erikát jelöli szociális és munkaügyi miniszternek.

Szűcs Erika 1951. április 2-án született Budapesten. 1974-ben a Közgazdaság-tudományi Egyetem általános kar népgazdasági tervező-elemző szakán szerzett közgazdász diplomát, 1981-ben az egyetem Továbbképző Intézetében vállalati komplex szervezés-vezetésből szerzett szakközgazdász másoddiplomát.

2002-2004-ben a Miskolci Egyetem Továbbképző Intézetének EU-szakértő képzésén abszolutóriummal végzett.
  
1974-ben egy állami építőipari vállalatnál kezdett dolgozni. 1981 és 1989 között a városi és megyei pártirányítás munkatársa volt. A rendszerváltás után a pénzügyi szektorban helyezkedett el, a Magyar Hitelbank városi igazgatóságán kisvállalkozások hitelezésével foglalkozott.

1993-tól az Agrobank miskolci igazgatóságának vezetője, 1996-tól 1999-ig a Rákóczi Regionális Fejlesztési Bank vezérigazgatója volt. 2000-től a Perfekt Rt. területi igazgatója, 2002-től Miskolc alpolgármestere.

1989-ben az MSZP alapítója volt. 1994-től a párt országos választmányának tagja, 1996-99-ig, illetve 2004 óta a választmány alelnöke. Az MSZP miskolci városi választmányának elnöke.

1994. decemberben lett először helyi egyéni képviselő Miskolc önkormányzatának közgyűlésében, ahol azóta volt már költségvetési tanácsnok, frakcióvezető.

A 2002. évi helyhatósági választások után megalakult szocialista többségű testület alpolgármesterré választotta. A városvezetésben a fejlesztési-tervezési területet, valamint az egészségügyi és szociális ellátási rendszereket felügyeli.

2004 augusztusában lett országgyűlési képviselő, miután az európai parlamenti képviselővé választott Gulyásné Gurmai Zita lemondott parlamenti mandátumáról, s az MSZP Országos Választmánya őt hívta be helyére.

A 2006. évi országgyűlési választásokon országos listán szerzett mandátumot. Korábban a szociális és családügyi, valamint az európai ügyek bizottságának tagja volt, 2008. februártól az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának tagja.

vissza a cikkhez

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG