.jpg)
Hillary Clinton New York-i szenátor 466 küldöttet tudhat magáénak, Barack Obama illinois-i szenátor 411-et, John Edwards volt észak-karolinai szenátor pedig 41-et. David Plouffe, Obama kampánymenedzsere korábban ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy az ő számítása szerint Obama vezet 606-534 arányban. Az előválasztási periódust lezáró demokrata pártkongresszuson a győzelemhez 2025 küldött szavazatára lesz szükség.
Barack Obama nyerte az amerikai Demokrata Párt elnökjelölti címéért folytatott versenyfutást Missouri és Alaszka államokban - közölték közép-európai idő szerint szerda reggel. A fiatal szenátor összesen 13 szövetségi államban végzett az élen a szuperkeddként emlegetett előválasztási fordulóban. Hillary Clinton számszerűleg Obamánál kevesebb helyen, nyolc államban győzött, de magáénak tudhatja a két legnépesebb szövetségi államot, Kaliforniát és New Yorkot is. |
A republikánusoknál John McCain győzött New York, Arizona, Connecticut, Delaware, Illinois, Missouri, New Jersey és Oklahoma államokban. Mike Huckabee lett az első Alabama, Arkansas, Georgia, Tennessee és Nyugat-Virginia államban. Mitt Romney győzött Colorado, Massachusets, Montana, Minnesota, Észak-Dakota és Utah államban.
A legtöbb delegáltat adó kaliforniai előválasztási fordulóban demokrata párti oldalon a szavazatok 16 százalékos feldolgozottsága mellett Hillary Clinton 55-33 arányban vezet Barack Obama előtt; több amerikai tévéállomás szerint is Clinton a győztes. A republikánus verseny állása 15 százalékos feldolgozottság mellett: John McCain 44, Mitt Romney 25, Mike Huckabee 12 százalék, Rudy Giuliani 10 százalékot szerzett. A valószínű győztes McCain.
Szuperkedd: fej-fej mellett Hillary és Obama
Visszafogta magát az "álompáros"
Kalifornia kiüti Obamát?
"Méltatlan Bill Clintonhoz az agresszív kampány"
Obama: keresztény vagyok, nem terrorista!
MTI