
Ugyanakkor úgy vélte: Gyurcsány Ferenc reagálása nem csak saját politikai perspektíváit befolyásolja majd alapvetően, hanem a szocialistákét is. Az MSZP-nek Gyurcsány Ferenc rengeteget árthat egy agresszív vagy ügyetlen reakcióval, ezzel hosszú időre tönkreteheti pártját - fogalmazott Tarlós István.
A politikus utalt arra is, hogy már elkezdődött a "riogatás" március 15-ével is, de kérdés, hogy ez kinek áll érdekében. Aki józan ésszel gondolkodik - utalt az MSZP szlogenjére - az könnyen beláthatja, hogy a jobboldalnak nem álltak érdekében a 2006. szeptember 17-én és október 23-án történtek. "Most megint kezdik ezt mondogatni, amitől az a rossz érzésem támad, hogy ők már tudnak valamit, amit mi nem tudunk" - mondta.
Hangsúlyozta: fontos a népszavazás konkrét tartalma is, másrészt azonban a referendum bizalmi kérdés, hiszen miért bízna az ország egy olyan kormányban, amely eddig soha nem tartotta a szavát. Az MSZP akar a józan ésszel kampányolni, de józan ésszel nézve mi lenne ebben ráció, miért lennének a magyar emberek olyan "ütődöttek", hogy egy ilyen kormányra szavaznak a továbbiakban is - tette fel a kérdést. Szerinte merészség a kormány részéről közvélemény-kutatásnak nevezni a népszavazást, mert ez a nép lekicsinylését jelenti.
Az MTI arról is kérdezte a politikust, hogy az eltelt négy hónapban a gyakorlatban hogyan érvényesültek a feltételei. Tarlós István azt mondta: határozott bizalmat érez a Fidesz elnökségi tagjai és Orbán Viktor pártelnök részéről, akik mindig korrektül betartották a feltételeit, a kommunikációban pedig továbbra sincs megkötve a keze. "Nekem nem írnak sillabuszokat, nem kérik számon, hogy miért azzal érveltem, amivel érveltem" - fogalmazott.
Tarlós István, aki tavaly november elején indult országjárásra, úgy vélte: az országjáró gyűléseknek nem az a céljuk, hogy arról az országos napilapok írjanak, hanem épp az a lényeg, hogy a helyi sajtó beszámoljon az eseményről, mert vidéken az emberek sokkal szívesebben olvassák a helyi újságot, nézik, hallgatják a helyi tévét és rádiót.A politikus elmondta, hogy ő maga is folytatja országjárást, de a kampány utolsó két és fél hetében még három-négy "team" kezdi majd járni a vidéket. Várhatóan a Fidesz elnöke, és nagy valószínűség szerint Varga Mihály és Pokorni Zoltán alelnökök, valamint Szájer József, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese is bekapcsolódik az országjárásba.
A politikus arról is beszélt, hogy az MSZP és az SZDSZ kampánykiadásaival, valamint a kormány kommunikációs kiadásaival szemben a Fidesz költségei valóban szerények, az ő saját, közvetlen kampánystábja is kicsi, de szerinte nem minden pénzkérdés. Mint mondta, a kormány 125 millió forintba kerülő Új Magyarország kiadványához képest a Fidesznek valószínűleg lesz egy ennél sokkal egyszerűbb, olcsóbb és lényegretörőbb tájékoztató füzete. Hozzátette: valamennyi televíziós és rádiós spot is lesz, ugyanakkor még nem dőlt el, hogy óriásplakátokkal kampányolnak-e.
MSZP: Orbán megint átvágja saját híveit
"Az MDF a harmadik erő"
Orbán: Az igenekkel kiállhatunk magunkért
Népszavazás: "az egész társadalom harcban áll"
Az MSZP-sek fele is elmenne szavazni
Orbán "hazug emberrel" nem vitatkozik
MTI